Magyar groteszk

Csodás idejük volt, késő ősz. Kevés ember, gyönyörű napsütés és egy fekete tó, lágy, selymes, kellemesen langyos vízzel, telis-tele mályvaszínű tavirózsával, amelynek a levelei csak úgy úsznak a vízen, mint Hüvelyk Matyi meséjében a pöttöm legény tutaja.

Az összeszokott párok a jelenségek láttán sokszor ugyanazt érzik, ilyenkor meg se szólalnak, sőt észre sem veszik, hogy hallgatnak. Most arról hallgattak közösen, hogy van, ahol béke van ebben a békétlen világban. Csak ki kell kapcsolni a mobiltelefont, megtagadni maguktól pár napra a hírolvasást. A város tele volt derűs osztrák nyugdíjasokkal és némileg gondterheltebb magyarokkal, akik az éttermekben először mindig az árat nézik, aztán az ételt, és nem a fürdőben kérnek masszázst, hanem a kis utcák valamelyikének erre szakosodott üzletében, ahol olcsóbb a szolgáltatás. Oroszok, akik közül a tehetősebbek az elmúlt évtizedben jó néhány vendégháznak lettek tulajdonosai, s akik legszámosabban látogatták a fürdőhelyet, most érthető módon jóval kevesebben voltak, pedig az idegenforgalom évek óta erősen alapozott rájuk. Aki idelátogat akár csak egy hétre, már másnap rájön, hogy bort inni csak a szőlőhegyen érdemes. A házaspár felment tehát az egregyi Árpád-kori kis templomhoz, hogy onnan visszasétáljanak.