„Nem tudtuk, hogy Magyarországon élünk-e vagy Romániában”

A „kompakt magyar többségű” Székelyföld területi autonómiát kap – olvashatjuk a hetven évvel ezelőtt, 1952 szeptemberében életbe lépett sztálinista román alkotmányban. 

Jaj, jaj, a mi Erdélyünk, a mi Tusnádunk, újra átengedték a magyaroknak, micsoda disznóság! – kiabálták a román fürdővendégek a tusnádi poliklinika előtt. A kitört riadalomban nagy részük azonnal összecsomagolt, és elmenekült a „magyaroknak átadott” erdélyi területről, azaz a Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományából, amelyet „szovjet ötletre” hívott életre a bukaresti pártvezetés. Az új román alkotmánytervezet benne az autonómiával a helyi néptanácsok beszámolói szerint másutt is hasonló reakciókat váltott ki. A román többségű Szászrégen rajonban pánik tört ki, hogy „most újra a magyarok fognak dirigálni”, a szintén inkább románok lakta maroshévízi rajonban pedig elterjedt, hogy kötelező lesz magyarul tanulni.

Az autonómia híre felkavarta a helyi magyarokat is: többen kitűzték a piros–fehér–zöld zászlót, és arról is érdeklődtek az illetékeseknél, hogy milyen hadsereg, milyen pénz lesz az autonóm területen. Ahogy Gagyi József költő-szociológus megjegyzi, „működésbe lépett a feltételes reflex, miszerint ez a Magyarországhoz való visszacsatolásnak az előjele”.

• Mit jelentett az 1960 decemberéig fennállt Magyar Autonóm Tartomány a székelységnek, és mit a régió határain kívül rekedt erdélyi magyarságnak?
• Vásárhely vagy Kolozsvár?
• Mennyire volt „kultúrgettó”, mi vezetett gyors felszámolásához?

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 2-án megjelent, 2022/36. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!