A játszóterek népe

A dolgozó anyának meg kell tanulnia sokrétűen kihasználnia az idejét. Például a két kígyóuborka, fél kiló szilva, egy kiló őszibarack, tíz tojás, egy liter tej, a félkilós kenyér meg a nagyobbik flakon öblítő hazaszállítása sem vásárlás utáni cipekedés, hanem súlyzós edzés (különösen akkor, ha egyforma arányban osztom szét a két szatyorban, majd amíg a zöldre várok, a két karomat a zebra irányában kiegyenesítve vállmagasságig emelem. Háromszor öt sorozat.). Máskor meg a dolgozó anya látszólag egy budapesti mélygarázs előtt szobrozik, ahol két és fél éves kisfia a kapu minden nyílását és csukódását, valamint minden autó ki- és behajtását szívből megéljenzi, de az anya ilyenkor voltaképpen a munkájához elengedhetetlen szociológiai terepmunkán vesz részt.

Ahogyan azt a kulturális antropológusok is nagyon jól tudják, a terepmunkának több monoton szakasza akad, mint sem. A felhangosított gengszterraptől dübörgő, lakott területen százzal döngető kabriók és a húszméterenként megtorpanó, csattogó, fújtató, villogó szemeteskocsik elhaladása csak a gyerekeknek jelent ünnepet. A szülő értetlenül konstatálja azt a hatást, amelyet a szörcsögő narancssárga jármű és az abba kapaszkodó, a rájuk irányuló figyelem teljes tudatában mosolygó és integető kukások látványa a fejüket a kerítésrács közé nyomó, zsenge korú férfiakra gyakorol, de öt év felett a misztérium előtt már zárva marad a lélek. Az apák, anyák, nagymamák és nagypapák amúgy is csak fél szemüket tartják a gyereken, a másikkal egymást szemrevételezik.