„Ha ezt nem lépjük meg, az Alföld kiszárad”

Ma még elképedve nézzük a mediterrán térségben pusztító erdőtüzeket, de ha nem teszünk az ország kiszáradása ellen, néhány évtized múlva az otthonunk közelében is bekövetkezhetnek hasonló katasztrófák. Timár Gábor, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének geofizikusa szerint legalább egy megyényi területet vissza kellene adnunk a vizeknek, különben az egyre gyakoribbá váló aszályok sivataggá változtatják az Alföld egyes részeit.

– Amikor a vízgazdálkodásról esik szó, rendre előkerül, hogy a XIX. századi folyószabályozás elhibázott koncepció volt, és számos problémánk arra vezethető vissza. Ön geofizikusként hogyan látja ezt?
– Én úgy gondolom, hogy először azt a kérdést kell feltennünk, mire adtak választ az elődeink a folyószabályozással. Arra, hogy az Alföldön, körülbelül két és fél, három megyényi területen lápvidék terült el, melyeket nem tudtak bevonni a mezőgazdasági művelésbe. Az volt az akkori folyószabályozók célja, hogy ezen változtassanak, továbbá lehetővé tegyék, hogy a terményeket el tudják szállítani vízi úton a távoli piacokra, például a fiumei kikötőbe. Az akkori mérnökök többsége nem volt vele tisztában, hogy a szabályozásnak az az ára, hogy az Alföld túlságosan kiszárad, a szűk mederbe szorított Tisza pedig mélyebbre vágja a medrét a talajba, ezért nem tudja szétteríteni a hordalékát a tájban. Ráadásul mindez árvízvédelmi problémákhoz is vezetett, mert a folyószakaszokhoz rossz sorrendben nyúltak hozzá. Először ugyanis az alsóbb szakaszokon kellett volna beavatkozni, majd úgy haladni egyre feljebb. Így a fentről érkező vizeket már a szabályozott folyó vezette volna le. Magyarországon ez pont fordítva történt, így aztán a felgyorsult felső szakasz víztömege zúdult rá az alatta levő, szabályozatlan részre, ami nem tudott mit kezdeni ekkora vízmennyiséggel.

Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy volt, aki látta a szabályozások káros hatásait, és megoldást is javasolt ezek elkerülésére. Kvassay Jenő, a kor kiemelkedő vízmérnöke arra figyelmeztetett, hogy ha ez a koncepció nem egészül ki a zsilipeken túli területek vízutánpótlásának biztosításával, akkor az Alföld ki fog száradni. Több mint 120 évre volt szükség, hogy az intelmeit meghallgassuk.

– Most pedig mindenki arról beszél, hogy új válaszokat kell találnunk azokra a problémákra, melyeket a klíma megváltoztatásával és a folyószabályozásokkal előidéztünk. Van, aki a duzzasztásban látja a megoldást, mások inkább nagyobb területek időszakos elárasztásában. Ön melyik úton indulna el?
– Mindkettőn. Egyetértek azzal, hogy a vizet lehetőleg a tájban, a növényzetben kell tárolni. Persze nem mindegy, hogy milyen növényzetben. A lápi növényzet, ami szinte teljesen befedi a vízfelületeket, azért különösen alkalmas erre, mert időben elnyújtja a párolgást. Minél nagyobb területen vissza kell állítani a vízzel és növényzettel borított területeket. Csakhogy ma már a bevágódás miatt annyira alacsony a folyók szintje, hogy duzzasztás nélkül csak szivattyúzással lehetne kijuttatni a vizet a környező területekre. Ebből következik, hogy duzzasztással kell olyan szintre emelni a folyók szintjét, hogy el lehessen velük árasztani az alacsonyabban fekvő területeket. 

• Mekkora területeket kellene elárasztanunk?
• Miért szakadt meg tavaly a nyári csapadékláncolat?
• Mi válthatja a Budai-hegység bükköseit?
• Olyan erdőtüzekre készülhetünk, mint amilyenek Görögországban vannak?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap augusztus 4-én megjelent, 2023/31. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!