A vétófenyegetés és az uniós vár ostroma.
Híd Jenő
A magyar etológusok legboldogabb napja lehetett volna, de az örömbe... hirtelen üröm vegyült...
Maszkot le, de csak pénzért!
Tevlák Dénes zászlós az órájára nézett, rég elmúlt 8. Az egy dolog, hogy nem emlékezett, Szopsits néni valaha is említette volna, hogy kutyájuk lett. De hogy még soha nem látta egyedül, Szopsits bácsi nélkül az utcán, abban biztos volt. Valami itt gyanús...
„Hallotta, mi van Amerikában? Hát, jó ez nekünk?” „Hát, már hogyne! Ez a Biden Karcsiék rokona, ne mondja már, hogy nem ismeri őket! Az asszony az a helyes védőnő!”
„Andikám, ha a kipcsak gyógyító úr befejezte a mutatványt, alaposan szellőztessetek ki!”
„Közelebb, közelebb!” „Köhögj rá!”
Tisztelet a hősöknek!
Bár barátaik meglepődtek, Bíborka és Taksony tudták: mindketten csak maszkot viselnek a világ felé, de amúgy egymásnak vannak teremtve.
„Na, kisfiam! Nincs több Harry Potter! Te nem leszel az LMBT genderterror újabb áldozata! Helyette itt van apád gyerekkori kedvence, a Tüskevár!”
Figyelj, nem tudom nem észrevenni, hogy egy ideje valahogy nem látom lobogni azt a régi tüzet a szemedben, amikor felgyújtunk egy ellenséges települést.
„Amióta karanténban van, folyton panaszkodott, hogy hiányzik neki a kerékpározás. Úgyhogy kapott egy szobabiciklit. Most boldog.”