Több mint 25 ezren regisztráltak Magyarországról mennek, de lesznek zarándokok Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról is.
magyar
A tervek szerint Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin első találkozójára holnap kerül sor.
A rabló-, vagy más néven kamupártoknak köszönhette 2014-ben a Fidesz a kétharmadot – hangzik el a Partizán csatorna által Rablópártok címmel forgatott tényfeltáró dokumentumfilmben.
Tíz évvel ezelőtt piaci körülmények között is megérte a légitársaságoknak a magyar főváros és Erdély között naponta repülni, ma azonban mindössze heti két járatot üzemeltet a Wizz Air Budapest és Marosvásárhely között.
Megfigyelők szerint az észak-koreai diktátor külföldi támogatást akar szerezni gazdasági fejlesztéseihez, amelyre azért van szüksége, mert a Donald Trumppal folytatott februári tárgyalások nem hoztak eredményt.
Az Új IRA-nak már volt halálos kimenetelű merénylete. A szervezet nem ismeri el az 1998-as nagypénteki egyezményt.
Olvasónk kapta le az Erzsébet körúton a volt macedón kormányfőt.
Lovász László azt azért elismerte, voltak kutatók, akik elmentek, míg mások menni készülnek.
Ezúttal egy autóba rejtett pokolgép robbant fel hatástalanítás közben. A hatóságok 87 robbanószerkezetet találtak a fővárosban.
Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, az ünnepek után minden olyan hírre reagálni fognak, ami nem felel meg a valóságnak.
Kétszázhét halott, köztük legkevesebb 27 a külföldi. Állítólag meglehetnek a tettesek, de nem akarják, hogy elszabaduljanak az indulatok, ezért egyelőre nem árulják el, kik lehetnek.
Ne maradjunk ridegek és közömbösek üzente húsvétvasárnapi Urbi és Orbi áldásában a katolikus egyházfő.