A műsorvezető ezúttal Lukács Csaba, beszélgetőtársai Gulyás Balázs és György Zsombor.
Magyar Hang
Hetvennyolc éves korában, hosszú, súlyos betegség után zollikoni otthonában, Zürich mellett, szerda reggel elhunyt Oplatka András, újságíró, történész, műfordító.
A képviselő szerint a járványhelyzetet arra használta ki a kormány, hogy a dolgozók számára káros szabályokat hozzon, majd utána törvényként a nyakukon hagyja.
Ismét Kötöttfogás, már újra személyesen! A műsorvezető Pörzse Sándor, beszélgetőtársai pedig Csintalan Sándor, Herczeg Zoltán, Konok Péter és Szerető Szabolcs.
Az emberek több mint fele úgy érzi, hiába a harminc év fejlődés, mégis jobb volt az élet az átkosban.
Téves jogértelmezésre hivatkozva tagadja meg az önkormányzat által kötött szerződések kiadását a város vezetője.
Nem a vírus, hanem a sárdobálók ellen ajánlja a levélíró a védőeszközöket a kormányfőnek.
Trianon 100, interjú Gerendai Károllyal, vendégmunkások Balástyán. Keresse a Magyar Hangot, digitálisan is!
A két évvel ezelőtti ötszázmilliót követően most ennek tízszerese jut a köztársasági elnök klímaalapítványának.
A kevesebb uniós forrás miatt látványosan visszaszorultak az állami fejlesztések.
A nemzetközi pénzügyi szerep elvesztésével is fenyeget a kínai döntés.
Első körben utalványhoz juthat a meghiúsult utazás miatt az ügyfél, de ha nem kéri, vissza kell kapnia a pénzét.