A rali főszervezője közölte, hogy egyelőre nem tudják, hogy a csapat milyen biztonságos útvonalon folytathatja útját a célállomás, Sierra Leone felé.
Magyar Hang
A talált tárgyak listáját az okiratok vezetik, majd a pénztárcák jönnek, a harmadik helyen pedig a kulcscsomók állnak.
Zavart, nem akar kimenni a házból, és nem akar részt venni semmilyen nyilvános eseményen” – magyarázta a fia, aki szerint Pelé emiatt depressziós.
A DK elnöke biztos abban, hogy adott esetben pártja képes lesz együtt kormányozni a Jobbikkal.
Huth Gergely, a Pestisracok.hu főszerkesztője elmondta, múlt pénteken az egyik szerkesztőjük olyan videót töltött fel a csatornára zárt, nem publikus formában, ami tartalmazott egy gyerekpornós részt is.
Az egyik feltételezés az, hogy sokkal aktívabb a velük született immunválasz.
Érdemes elemlámpát és elemeket, vagy gyertyát és öngyújtót előkészíteni, valamint feltölteni a mobiltelefont, arra az esetre, ha átmenetileg szünetelne az áramellátás.
Múlt héten még sokkban volt a kirúgása miatt, most már azonban önfeledten ropja a focista. Közben régi ismerős térhet vissza a magyar válogatottba a sorsdöntő Eb-pótselejtező előtt.
Az olasz galériából több mint két évtizede eltűnt alkotás mindvégig az épületben rejtőzött.
Amúgy sem lett volna könnyű eljutniuk Limoges-ba, a meccs helyszínére, de a Ciara alaposan felforgatta a csapat életét. Még ha sikerül is időben megérkezniük, a bírók nem biztos, hogy odaérnek.
Nemzetbiztonsági kérdéseket is felvethet, hogy a jelenlegi információk szerint Kaleta Gábor ténykedéséről az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal vagy a Kibervédelmi központ sem tudott.
A honvédség repülőjével érkezett a német fővárosba a miniszterelnök, hogy Angela Merkel német kancellárral tárgyaljon.