Olyan abszurd és olyan mélyen romlott állapot ez, mintha Mészáros Lőrinc finanszírozná a DK-t, vagy Soros György és Orbán Ráhel közös céget alapítana afrikaiak illegális utaztatására.
Puzsér Róbert
Ne tegyünk úgy, mintha ütni csak a fizikai térben lehetne! Beszéljünk a verbális bántalmazásról! Beszéljünk a lelki fenyítésről!
A gasztroreality hamissága épp annyira kézzelfogható, mint a létező szocializmusok bármelyik hazugsága.
Amikor az utolsó fillér és az utolsó intézet is elveszti közpénz és közintézmény jellegét, amikor az utolsó tudományos poszton is pártkáder székel, majd egymásnak esnek.
A vak komondorok, a verve jó asszonyok, az elszabaduló nadrágszíjak és atyai pofonok hazájában talán nem Márki-Zay Péter ellen kéne háborút viselni.
Mennyivel tisztább Soros György pénze, mint az egykori üzlettársán
bosszút állni vágyó oligarcha koszos kegyelemforintjai?
Öt év múlva Budapest díszpolgára lehet a Fidesz Ignotusa, Fásy Ádám, s egy nap talán Bunyós Pityu és Postás Józsi is sorra kerül.
Mit üzen a választópolgároknak egy olyan ígéret, amely nem pusztán nemtelen bujtogatás, de hiába nyer az ígérgető, még csak hatalma sem lesz hozzá?
Mekkora siker az egy ellenzék számára, amikor pártjai egymást tarolják le, egymás híveit szippantják el, miközben egyetlen kormánypárti szavazót sem képesek megszólítani?
Szembe kell nézni azzal, hogy a versenysport nem az egészségről szól, az olimpia pedig nem a nagyszerű teljesítmények ünnepe, hanem véres és milliárdos harc.
Ma már belátom, hogy a szociológia érzékszerve, a közvélemény-kutatás cseppet sem vaktában lövöldözés – s ezt fényesen igazolták az EP-választás eredményei.
Az opuszt záró jelenetek szinte mindent megtagadnak, amit George R. R. Martin hosszú évadokon át tanított a huszonegyedik század nemzedékeinek politikáról, uralomról és az emberi természetről.