A katolikus egyház határozottan és a világi törvényeknél szigorúbb előírások szerint lép fel a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel szemben – ezt közölte az MTI-vel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). Mint írták, a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről szóló híradások jelzik, hogy ezek a bűncselekmények a társadalom számos rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének. Bárki is követi el ezeket, minden egyes ilyen tett súlyos bűn vagy akár bűncselekmény.
– Miként már korábban is kifejeztük, együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást. A katolikus egyház az érintett áldozatok és közösségek mellett áll, imádkozunk értük és segítjük gyógyulásokat. Egyházunk rendelkezései szerint törekszünk az ilyen esetek felderítésére és megelőzésére – fogalmazott a püspökök testülete és egyúttal bátorították a papságot, a szerzeteseket és az egyházi intézményekben dolgozó munkatársaikat, hogy továbbra is hűségesen végezzék szolgálatukat.
A közelmúltban két eset is napvilágot látott, amikor papokkal szemben merült fel pedofília gyanúja: egyikük, R. Gábor már bíróság előtt áll, de zajlik az eljárás egy másik, pedofília miatt felfüggesztett plébános, H. Róbert ügyében is. A katolikus egyháznak egyébként nincs feljelentési kötelezettsége, ha ilyen eset a tudomására jut. Semjén Zsolt korábban már kifejtette, hogy a Magyar Katolikus Egyházat sem a Büntető Törvénykönyv, sem a büntető eljárási kódex alapján nem terheli feljelentési kötelezettség a „nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények kapcsán”. Amennyiben olyan cselekményekről szereznek tudomást, amely az egyház belső szabályaiba, a kánonjogba ütközik, úgy a saját maga által szabályozott rend szerint eljárást folytatnak el. Azt viszont nem tiltja semmi, hogy ha meggyőző adatokhoz jutnak, akkor az egyházi jogkövetkezmények alkalmazásán túl a világi hatóságok előtt is megtegyék a szükséges lépéseket.