Facebook-bejegyzése után rendkívüli sajtótájékoztatón is beszélt Karácsony Gergely a kormány kiszivárgott tervéről, miszerint megszűnhetnek a MÁV, HÉV és Volánbusz járatain is használható BKK-bérletek. A főpolgármester elmondta, hogy 20 éve indult az agglomerációs és a budapesti közlekedés integrációja, mára pedig megszokták a Budapesten közlekedő emberek a BKK-bérlet jelentette egységes szolgáltatást.
– A kormány ezt a rendszert akarná most felrúgni. Karácsony Gergely szerint ezzel a középkorba süllyesztenék a fővárosi közlekedést, a csepelieknek például önálló bérletet kellene vásárolniuk a HÉV-re. Szavai szerint a szolgáltatás sokkal drágább, alacsonyabb színvonalú és kevésbé összehangolt lenne, ezért szakmai, politikai botorságnak tartja a tervet, amiről le akarja beszélni a minisztériumot. Azt kéri, hogy az összehangolt, integrált rendszert „ne barmoljuk szét”.
Még reggel az Index számolt be kormányzati forrásai alapján arról, hogy megszűnik (pontosabban nem hosszabbítják meg) a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetésében. A jövőben – a tervek szerint jövő márciustól – csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban. A portál azt írta: az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint a budapesti önkormányzat mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, és mivel a tárca ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.
Karácsony erre úgy reagált, hogy a lépés „ostobaságból és kicsinyességből történő kicseszés” lenne sok százezer budapesti és környékbeli emberrel. Későbbi tájékoztatóján pedig arról beszélt: az ügy szempontjából lényegtelen mellékkérdésekben is meg akarnak állapodni a minsztériummal, de felhánytorgathatná az állami kézbe került HÉV-ek helyzetét, amelyeknél semmilyen fejlesztés sem volt az elmúlt években. A járművek állapota annyira leromlott, hogy jövőre mindenképpen ritkítani kell a járatokat. A főpolgármester úgy fogalmazott, hogy a Budapest-ellenes politika vonatán nincsen fék.