
Kiderült, hogy hova kerülnek az Afganisztánból kimenekítettek. Nem hivatalos tájékoztatásból, hanem Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármesterének Facebook-oldaláról.
„Az evakuált afgán állampolgárok járványügyi karanténba kerültek az Országos Idegenrendészeti Főosztály Röszkei és Tompai objektumában, itt túlesnek a kötelező egészségügyi vizsgálatokon, szükség esetén védőoltást kapnak és PCR tesztekkel is ellenőrzik az esetleges COVID-19 és egyéb fertőzöttségüket. A karantén lejártával a Belügyminisztérium döntése értelmében kötelező tartózkodási helyül a családok számára alkalmas Vámosszabadi Befogadó állomásra illetve szükség szerint a Balassagyarmati Közösségi Szállásra kerülnek elhelyezésre. Minden esetben egészséges polgárok érkeznek, garantáltan koronavírus és egyéb fertőzésveszélytől mentesen” – írta keddi Facebook-bejegyzésében.
Hozzátette: amennyiben erről döntés születik, a kimenekítettek érkezése Balassagyarmatra legkorábban szeptember 3-10 között várható, létszámuk a kapacitás szerint 18-22 családot jelenthet, de döntő többségben gyermekek tartózkodnak majd a szállón.
Hangsúlyozta: „az illegális határátlépőkkel szemben az ide érkező kimenekített családok minden tagja alaposan lenyomozott és pontosan beazonosított személy, egyikük sem harcos, vagy bűnöző, a családok felnőtt tagjai éveken át segítették közvetlenül a magyar katonai és egyéb missziós feladatokat, jól ismerik Magyarország értékrendjét, többen beszélik is nyelvünket. A szállón a családok 30 napig, illetve az idegenrendészeti ill. menekültügyi eljárások végéig tartózkodhatnak, minden ellátási költségüket a Belügyminisztérium illetékes szervei finanszírozzák.”
Posztja végén kérte a lakosság megértését, hogy „Magyarország szövetségi rendszeréből adódó humanitárius kötelezettségünk szerint legyenek segítségünkre az esetlegesen fellépő álhírek, jogos és/vagy vélt félelmek eloszlatása érdekében!”