Koronavírus: Nem történt itthon újabb haláleset
Fotó: Glix.hu

Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) az elmúlt 24 órában, ezzel 4155 főre nőtt a járvány kezdete óta hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra létrehozott kormányzati oldalról.

A mögöttünk hagyott napon senki sem veszítette életét a járvány miatt, így az áldozatok száma változatlanul 585 fő. Eközben már 2692-en vannak, akik meggyógyultak. Jelen pillanatban 878 aktív fertőzöttről tudni, közülük 169 beteget kórházban ápolnak. Kilencen lélegeztetőgépre szorulnak.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, míg a gyógyultak 48 százaléka budapesti.

A járvány miatt korábban kihirdetett veszélyhelyzet ugyan már megszűnt, de az úgynevezett járványügyi készültség továbbra is életben van. – A járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van – olvasható a tájékoztató oldalon. Ennek részeként továbbra is kötelező a maszk, illetve a szájat és orrot eltakaró kendő vagy sál viselése az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.