
Hétfő délután 13 óra óta eltűnt személyként keresték Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt – erősítette meg az Indexnek a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A körözés megjelent a police.hu honlapján is.
A képviselő hétfő reggel elment futni, ez volt az utolsó dolog, amit tudni lehetett róla, felesége délelőtt jelentette be eltűnését a rendőrségen – számolt be a szegedma.hu.
Szabó Bálint 2019-ben jogerősen pert vesztett Botka László szegedi polgármesterrel szemben, miután az beperelte azért, mert az Echo tévében azt állította: a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”.
A politikus most is állítólag leleplezésre készült, vasárnap még egy videóval jelentkezett, amelyben súlyos állításokat fogalmazott meg Botka László polgármesterről és információkat ígért hétfő reggelre, ám nem jelent meg a reggel nyolc órára meghirdetett sajtótájékoztatón.
Mint az általa alapított mozgalom Facebook-oldalán vasárnap szenvedélyes hangnemben írta: „Elég volt abból, hogy a szemünk láttára lopják szét a városi közvagyont. Elég volt abból, hogy helyi megélhetési politikusok mesébe illő gazdagodása zajlik ezzel párhuzamosan. Elég volt abból, hogy aki útjában áll a lopásnak Szegeden, azt egyszerűen eltapossák; legyen az illető helyi kisvállalkozó, piaci árus, tényfeltáró újságíró, vagy éppen önkormányzati képviselő. Holnap reggel 8 órakor Szegeden a polgármesteri hivatalban megkezdjük az elszámoltatást” – írta a szeged365.hu.
Frissítés:
A szegedma.hu vette észre, hogy estére eltűnt a rendőrség oldaláról a szegedi független képviselőről szóló körözés. A lap a rendőrség oldalán név szerint is rákeresett Szabóra az eltűnt személyek listájában, de nem találta ott. Azóta keresték a rendőrséget is, és megtudták, hogy a képviselő élve előkerült. Több információt egyelőre nem közöltek, későbbre ígértek tájékoztatást.