Rusvai szerint az omikron februárra hozhatja el az ötödik hullámot
Rusvai Miklós virológus (Forrás: Hír Tv / Youtube)

Rusvai Miklós az ATV Híradójában arról beszélt, az omikron biztosan eléri Magyarországot, sőt ez okozza majd az ötödik hullámot, melynek kezdetét a jövő év első hónapjaira datálja.

A vírusszakértő, állatorvos úgy véli, az omikron az eddigi csúcstartó, hiszen több mutációja van, mint eddig bármelyik vírusváltozatnak, és valószínűleg tulajdonságai is mások, mint a korábban megismertekének. Többet azonban majd csak 1-2 héten belül, a hivatalos vizsgálatok után lehet tudni.

Mint megjegyezte: az omikron által okozott fertőzések nagy többsége az Egyenlítőtől délre terjed, ahol a lakosság sokkal fiatalabb, mint Európában. Szerinte ezért a vírus ottani megbetegítőképességét összehasonlítani azzal, hogy ennek alapján mi várható Európában, ahol eleve sokkal öregebb a társadalom, nem lehet.

Abban viszont szerinte biztosak lehetünk, hogy a variáns elér minket, és beindítja az ötödik hullámot. A szakértő ezek szerint nem ért egyet Orbán Viktorral, aki szokásos péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, neki úgy tűnik, hogy az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt az új variáns, vagyis az omikron esetében, mint amit veszélyességében jelent. 

Ami a negyedik hullámot illeti, Rusvai szerint túl vagyunk a tetőzésen. A halottak száma tekintetébe a következő napokban várható tetőzés, ami azt jelenti, hogy még a jövő héten is magas lesz az áldozatok száma, de szerinte december első 10 napjában az esetszámok (halálesetek, fertőzöttek, kórházban ápoltak, lélegzettőgépen fekvők) csökkenésnek indulnak, majd a járványgörbe lassan ellaposodik. 

10 143 új fertőzöttet találtak, elhunyt 191 beteg
Magyar Hang

10 143 új fertőzöttet találtak, elhunyt 191 beteg

Ezzel átlépte a járvány miatt elhunyt személyek száma a 35 ezer főt.