
Egy hangfal elrablása torkollott vitába, majd késelésbe, amely miatt két fiatalt öltek meg még tavaly a budapesti Deák téren. Ez derül ki Ibolya Tibor fővárosi főügyész tájékoztatásából, amely szerint vádat emeltek a kettős gyilkosság ügyében.
A nagy port kavaró eset még tavaly májusban történt, amikor az emberölés vádlottja 18. születésnapját ünnepelte egy 19 éves testvérpárral. Este a Deák téren, a gördeszka pálya melletti padoknál időztek, amikor a társaságukban lévő 17 éves lány lenyúlt egy padon alvó fiatal férfi mellől egy hangfalat.
Ezért alakult ki a vádlottak és az alvó férfi társasága között a később végzetessé váló szóváltás. A születésnapos társaságból három három férfi ekkor ököllel esett a sértetteknek, a 18 éves fiatalember pedig az egyik sértettet késsel combon szúrta, ököllel arcon ütötte, majd az ütés erejétől hátra eső férfit megrúgta. A sértettek ezután a születésnapos társaság nyomába eredtek, követték őket, a hangfalat akarták visszaszerezni. A további verekedést viszont egy elhaladó járőrautó félbeszakította, ennek láttán a vádlottak kereket oldottak.
Később, hajnalban az V. kerületben, a Hercegprímás utcai gyalogátkelőhelynél ismék összefutott a két társaság, és dulakodni kezdtek. A verekedés közben a 18 éves vádlott előbb késsel háton, majd többször mellkason szúrt egy 16 éves fiút, aki a szúrások után összeesett, de még eszméleténél volt, amikor az egyik 19 éves vádlott – testvére támogatásával – többször fejbe rúgta.
Ibolya Tibor azt közölte, hogy a szúrások miatt eleve nagy fájdalmakat átélő, még életben lévő sértettnek a bántalmazás fokozott fájdalmat és szenvedést okozott, de még felállt a földről, tett néhány lépést, majd összeesett és a helyszínen meghalt. Halálát a mellkasát ért szúrások okozták. A késelő egy másik 20 éves sértettnek is nekiment, őt is halálra szurkálta.
A Fővárosi Főügyészség az akkor 18 éves késelőt több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, a 19 éves testvérpárt – egyiküket mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, két másik verekedőt csoportosan elkövetett garázdasággal vádol. A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás ügyében – amelyben az akkor 17 éves lány is vádlott – felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés kísérlete a vád.
(MTI)