Egyes EP-képviselők szerint akkor lehetne ilyen igazolást alkalmazni, ha már a lakosság 60-70 százalékát átoltották.
EU
Nagy-Britanniában és más unión kívüli országokban már oltanak ezzel a biztonságos oltóanyaggal – indokolta Sebastian Kurz.
Az egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivő szerint Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság, sőt, inkább rosszabbat.
Egyetlen otthonban 128 lakónál mutatták ki a szuperfertőző variánst.
Ausztriában egyről két méterre növelik a távolságtartást. A boltokban, a benzinkutakon és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz az FFP2-es maszkok viselése.
Két szék között a pad alá eshet a brit kormány, ha évszázados külpolitikai eszköztárában keresi a brexit utáni nemzetközi siker receptjét. Elemzés.
Szerintük a már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása komoly fegyvertárat fog biztosítani a kezdeményezés céljainak támogatásához.
Bizalmi szavazást tartanak hétfőn, az olasz kormányfő lemondás helyett „elengedhetetlennek tartja a helyzet parlamenti tisztázását”.
Eddig csak képviselőket lehetett kizárni. Most azt szeretnék, hogy képviselői csoportokat is meg lehessen fosztani a frakciótagságtól.
Az orosz vállalat még nem döntött, hogy nyújt-e be kérelmet a készítmény uniós jóváhagyására.
A csendőrség már vizsgálatot is indított mintegy százezer eddig beadott oltás ügyében.
Január végén dönthetnek a sorsáról, ez lehet a harmadik engedélyezett oltóanyag az EU-ban.
Már a január 21-i európai uniós csúcson téma lehet a közös uniós igazolás.
Egyelőre nincsenek tünetei az önkéntes karanténba vonult politikusnak.
Az Európai Parlament 2018 őszén kezdeményezte a hetes cikkely szerinti eljárást.