A járvány ellenére is kevesebben haltak meg az elmúlt nyolc hónapban
Fotó: Unsplash/Daan Stevens


Az idén január és augusztus közötti időszakban 84 099-en haltak meg, ami 3888-cal kevesebb, mint amennyit az előző év azonos időszakában mértek – erről tájékoztatta pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-t. Összességében 4,4 százalékkal haltak meg kevesebben. Ebből a legtöbb január-februárra vonatkozik, akkor 13 százalékkal kevesebben távoztak, míg március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, június-augusztusban pedig 2,9 százalékkal kevesebben.

A születések száma eközben januártól kezdve folyamatosan magasabb volt, mint az előző évi azonos időszakban. Az első nyolc hónapban összesen 61 054 gyerek született, azaz 2734-gyel több, mint 2019 első háromnegyed évében. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9, július-augusztusban pedig 2,3 százalékkal volt magasabb az élveszületések száma, mint tavaly. Miután a halálozások száma csökkent, a születéseké viszont nőtt, a természetes fogyás mértéke így 22 százalékkal, 6622-vel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Demográfiai katasztrófa a Balkánon
Lukács Csaba

Demográfiai katasztrófa a Balkánon

Az előrejelzések szerint 2050-ig Bulgária el fogja veszíteni az 1990-es lakosságszámának 38,6 százalékát. Románia is aggódhat, ott a csökkenés 30,1 százalékos. Hazánkban várhatóan 20 százalékos lesz a népességfogyás, ami a V4-országokban a legmagasabb.

Eközben a házasságkötések száma is több volt: 44 832 pár házasodott össze, 1363-mal több, mint tavaly január-augusztusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a KSH.