Ötvenötmillió forint értékű e-cigarettát foglalt le a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás cégtáblája a VIII. kerületi Delej utca 20-ban (Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László)

Mintegy 55 millió forint értékű e-cigarettát találták a pénzügyőrök az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásán egy bolgár teherautó rakterében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtök délelőtt az MTI-vel azt közölte, hogy a furgon átvizsgálásakor a pénzügyőrök a jármű rakterében lévő dobozokban 16 500 különböző feliratú, két százalék nikotintartalmú, 1200 slukkos, többféle ízesítésű elektronikus cigarettát találtak.

A sofőr azt mondta, nem tudta, hogy mit szállít, és a dohánytermékek eredetét sem tudta igazolni. „A NAV a mintegy 55 millió forint értékű e-cigarettát lefoglalta és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett” – áll a közleményben.