Október 7-én szolgáltak ki utoljára ügyfeleket abban a harmincöt budapesti postahivatalban, amelyeket alacsony forgalomra hivatkozva zártak be. Ennek apropóján egy Fortepanon talált kép segítségével felidézzük, milyen szerepet töltöttek be egykor életünkben a posták. (A képen 1960-ban látható budai, Török utcai hivatal megúszta a bezárást.) Egy kép anatómiája!
Képeslap és távirat
A posta a mobilkommunikáció széles körű elterjedésével nagyot vesztett a jelentőségéből. Régen minden ügyes-bajos dolgunkat itt lehetett elintézni: számlákat befizetni, lottózni, csomagot feladni, a takarékszolgáltatást igénybe venni. Ma már ezek nagy részét digitálisan intézzük, ahogy a kézzel írt magánlevelek és képeslapok, táviratok is szinte teljesen kikoptak az életünkből.
Utóbbit ha akarnánk sem tudnánk már küldeni: ezt az üzenetküldési formát másfél évvel ezelőtt szüntette meg a posta. Magyarországon az első táviratot 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították, eleinte kizárólag hivatalos üzenetek küldésére használták, de nem sokkal később már magánszemélyek is igénybe vehették ezt a fajta szolgáltatást. Volt idő, amikor 2600 postán lehetett táviratot feladni, ami talán a szocializmusban örvendett a legnagyobb népszerűségnek, hisz akkor még a telefonvonal is hiánycikk volt, így sokáig ez az üzenetforma maradt a leggyorsabb elérési lehetőség. Míg az 1990-es évek elején évi 8 millió táviratot küldtek Magyarországon, addig 2020-ra 23 ezerre csökkent ez a szám.
Kádár-címer
Az 1956-os forradalom leverése után, 1957-ben új címert kapott az ország. A Rákosi-korszak címerétől eltérően itt a kék mező elé nemzeti színű, a Kossuth-címert idéző pajzs került, az eget mintázó kék háttéren viszont ha kisebb méretben is, megmaradt a napként izzó vörös csillag, amely a munkásosztályt és a kommunizmust jelképezte. A pajzsot körülölelő búzakoszorút a bal oldalon nemzeti színű, míg a jobb oldalon vörös színű szalag fonta át.
A rendszerváltás után nyilvánvaló volt, hogy vissza kell térni a hagyományos magyar címerhez, azonban a politikusok nehezen tudták eldönteni, a koronás kiscímer vagy a Kossuth-címer legyen-e a régi-új állami nemzeti szimbólum. Mivel képtelenek voltak megegyezni, egy ideig megmaradt az 1957-es jelkép. „Csodálatos alakulat a mi parlamentünk, íme, még alig bújt ki a tojáshéjból, máris megdönthetetlen világrekordot állított fel. Megjavította a helyben futás csúcseredményét, órákon át birkózott önmagával keserves kínok között, amíg elért otthonról hazáig, Kádár-címertől a Kádár-címerig. A vita – jelentős engedéllyel – korunk legégetőbb témájáról, legrázósabb problémájáról, legkulcsabb kulcskérdéséről folyt. Legyen-e korona a címeren, vagy sem?” – írta maliciózusan 1990. június 26-án a Ludas Matyi. A Kádár-címert végül 1990. július 3-án cserélték le a ma is használatos Szent Koronás kiscímerre.
A Magyar Posta
A magyar posta 155 éves múltra tekint vissza: a ma is működő Magyar Posta Zrt. jogelődje, a Magyar Királyi Posta az osztrák–magyar kiegyezést követően 1867. május 1-jén jött létre önálló, nemzeti közintézményként, amely a kontinensen szinte elsőként biztosított munkahelyet és egzisztenciát a nőknek. A szocializmus évtizedeiben – amikor ez a fotó is készült – már a posta kizárólagos joga volt a hírlapterjesztés, de hozzá tartozott a televízió-, illetve az ultra-rövidhullámú rádiósugárzás felügyelete is. Talán nem is gondolnánk, de épp ebben az időszakban, a hatvanas években hozták csak létre a bérházak bejáratánál elhelyezett postaládákat, addig ugyanis minden levelet ajtóig vittek a kézbesítők – ma pedig már az is nagy szónak számít, ha egyszer-egyszer sikerül az ajánlott küldeményt személyesen átadni –, és csak nem sokkal később, 1973-ban vezette be a posta a ma is érvényben lévő irányítószámozást.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/41. számában, az Időgép mellékletben jelent meg október 7-én.
