Új hagyaték került fel a Fortepanra: Faragó György fotóriporter és Gyulai Gaál Krisztián operatőr képei a szocializmus időszakából, majd kétezer felvétel. Ezek közül választottunk ki egyet. Egy kép anatómiája!
Neonkultúra
„Mától kezdve takarékoskodunk: nem kapcsoljuk fel a villanyt, a neon úgyis bevilágít” – a Ludas Matyi egykor így élcelődött a fővárost elözönlő fényreklámokon. Ma ilyenre sajnos már nem apellálhatunk, hisz pár évtized alatt a neonfeliratok kikoptak az életünkből. Az első neon az 1900-as évek elején jelent meg Budapesten, a Nyugatinál reklámozták a Brázay-féle Menta-szeszt, de a harmincas évekre már a pesti utcakép meghatározó elemei lettek a neonreklámok. A háború miatt ezek nagy része ugyan megsemmisült, ám a szocializmus hamar a saját képére formálta ezt a hirdetési formát is.
Az 1949-ben alakult Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat készítette el a boltok, állami cégek reklámfeliratait, ennek köszönhetően pedig újra művészi igényű és tipográfiájú neonok világították be a pesti éjszakát. Az ország vezetője, Kádár János 1968-ban rendelte el a neonosítást, ezt egy évvel később a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán határozatban ki is mondták. „E nagyszabású és Budapest világvárosi neonkivilágítását célzó terv keretében 6 millió forint értékben kerül neonreklám a Belgrád rakpart 13 lakóépületének tetőberendezésére, a Baross tér 19 épületéből pedig 13 kap messze világító, színpompás fényreklámot.”
A vadkapitalizmus beköszöntével azonban az egységes utcaképnek és ezáltal a neonreklámoknak is leáldozott. Eltűntek a városképhez szorosan hozzá tartozó márkajelzések, mint a Deák téri gázlángos robot (Főz-Süt-Fűt), az Oktogon TOTÓ-LOTTÓ Telitalálata, a Blaha Lujza téri Közért és Daru cigaretta felirat, az Oktogon téren található Minőségi Vajas Sütemények Boltja kiírás (sajnos az üzlet is bezárt), a Kígyó utcai Orion- és Mézes Mackó-logó. Maradtak az üresen árválkodó vastraverzek. A Keletinél a képen látható feliratok közül a legtöbb lekerült a tetőkről, a Rákóczi úthoz közeli szakaszon az Esti Hírlap és a Vetőmag (a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat telephelye a közeli Rottenbiller utca 33–35. szám alatt működött) neonja azonban még mindig emlékeztet egy letűnt korra.
Eltávolított Baross-szobor
A dualizmus korának legjelentősebb gazdaságpolitikai-közlekedésügyi szakembere volt Baross Gábor, akinek emlékét a Keleti pályaudvar előtti tér is őrzi. Tragikusan rövid életpálya jutott a „vasminiszterként” emlegetett Barossnak, aki létrehozta a magyar államvasutat, de a posta- és távírószolgálat, az úthálózat és a hajózás fejlesztésében is meghatározó szerepet játszott, ahogy nevéhez fűződik a Duna szabályozása a Csallóközben és a Vaskapunál. Munkatempójával azonban szervezete nem bírt lépést tartani; 44 éves korában érte a halál.
Négy nappal később a főváros a Stáció utca nevét Baross utcára változtatta, de a kereskedelmi és iparkamarák is rögtön gyűjtést indítottak emlékmű-állításra. Százezer forint gyűlt össze az adományokból, a pályázatra húsz terv érkezett, melyeket a Műcsarnokban állítottak ki. Stróbl Alajos pályaműve nyerte el az első díjat, azonban a hullámok által ostromlott, kősziklán álló Baross Gábor szobrát megvalósíthatatlannak ítélték, így végül a második helyezett, Szécsi Antal elképzelése készült el. Az 1898 októberére tervezett avatási ünnepséget Erzsébet királynő halála miatt egy hónappal el kellett halasztani, de novemberben Baross alakja már a róla elnevezett téren állhatott. A haraszti mészkőből faragott talapzaton ábrázolt Baross egy Vaskapuból kirobbantott eredeti szikladarabon pihenteti jobb kezét, mellette az ipar és a közlekedés-kereskedelem allegóriája jelenik meg. A második világháborúban az alkotás megsérült, Baross alakja ledőlt és a földbe fúródott, de sikerült rendbe hozni. A 2-es metró építése miatt 1971-ben a Thököly út és Verseny utca torkolatához helyezték át Baross emlékművét. A tér újjáalakításakor, a 2010-es években szinte ugyanoda került vissza, ahol korábban is állt: középre, a metró kerengője elé.
Felszámolt villamoshálózat
Szinte egész Budapestet beutazta a 44-es villamos, amely 1912-ben indult először útjára az Őrház utca és az Új Köztemető között, de akkor kizárólag a kegyeleti napokon szállított utasokat. Később járt az Erzsébet hídtól a Népligetig, az Állatkerttől és a Szépilonáig. A második világháború alatt esténként az Állatkert és a Keleti között szállította az utasokat, 1945-ben pedig a Bosnyák tértől az Apponyi térig (a mai Ferenciek tere) futott. 1956 áprilisában adták át a Rákospatak utcai hurokvégállomást, ami az utolsó pillanatig működött, de a járat belső vonala folyamatosan változott, főként a híd- és metróépítés miatt. A B jelzésű járat a Népstadionbeli meccsek idején közlekedett, míg a 44Y a BNV-re szállította az utasokat. Az Erzsébet híd átadásával a 44-es villamos vonalát a Moszkva térig hosszabbították meg, de a 2-es metró megnyitását követően lassan felszámolták a vonal Rákóczi úti szakaszát. Innentől kezdve a 44-es már csak a Rákospatak és a Baross tér között vitte az utasokat. 1995. december 24-én 15 óra 38 perckor futott ki utoljára a Keleti elől.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/36. számában, az Időgép mellékletben jelent meg szeptember 2-án.
