Úgy helyezték el a vörös csillagot, hogy az evangélikus templomra nézzen
A Deák Ferenc tér 1952-ben, a Millenniumi Földalatti Vasút állomásának áthelyezésekor, szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete (Fotó: Fortepan/UVATERV)

Kohlplatz, Kohlmark, Káposztás piac, Szén piac, Szén tér, Zsidó piac, Török tér, Evangélikus templom tér. A Deák tér 1866-ig – míg el nem nevezték a haza bölcse után – számos nevet viselt magán. Az ötvenes évek elején, hetven évvel ezelőtt, amikor ez a kép is készült, már formálódóban volt mai arculata.

Az evangélikus templom és az egyházpolitika

Az 1947-48-ban hatalomra jutó kommunista államvezetés ellenségnek kiáltotta ki a rendszer ideológiájával szemben álló, „klerikális reakciónak” tekintett történelmi egyházakat, de legfőbb belső ellenségként a katolikus egyházra tekintettek. A Rákosi-rendszer (1948-1953) legfontosabb célkitűzése az egyházak megsemmisítése volt: nemcsak a gazdasági hatalmát, pénzügyi autonómiáját, de közéleti és az oktatásban betöltött szerepét is fel kellett számolni. Két évtized alatt végleg meg akarták semmisíteni a vallásos világnézetet és kinevelni azt az ateista társadalmat, amely kizárólag a pártban hitt volna. 

1951-ben megszervezték az Állami Egyházügyi Hivatalt, melynek jogköre kiterjedt többek között az egyházi kinevezésekre, előléptetésekre, a nyugdíjaztatásra és a díjazások meghatározására is. Az 1989-ig működő intézmény feladata az egyházak ellehetetlenítése volt. A beszervezések révén bárkit megfigyelhettek: becslések szerint a katolikus püspöki kar hatvannégy százaléka hálózati személy, 1969 után az érsekek nyolcvan százaléka ügynök volt. 1952-re az evangélikus egyház vezetőit – Ordass Lajos bányakerületi püspököt, Vargha Sándor egyetemes főtitkárt és báró Radvánszky Albertet, egyetemes egyházi és iskolai felügyelőt – letartóztatták, koholt vádak alapján elítélték és tisztségükből elmozdíttatták, helyükre az állam számára megfelelő személyeket neveztek ki. 

Amikor 98,7 százalékos volt a magyar választási részvétel
Pethő Tibor

Amikor 98,7 százalékos volt a magyar választási részvétel

1971-ben a választópolgárok csupán 1,3 százaléka maradt távol a voksolástól. Egy kép anatómiája.

Metróépítés a szocializmusban

„A budapesti »Metrónak« már első ötéves tervünkben épülő első vonala is a főváros felszíni közlekedésének gyökeres átalakulását vonja maga után. A forgalom meggyorsul az egész városban. Akinek eddig félóra kellett az utazásra, negyedórán belül éri majd el kitűzött célját. A Földalatti Vasút megépítése közvetve tehermentesít számos más irányba haladó vonalat is. Megszűnik a »lógás« a 6-os villamoson, hiszen például a Moszkva térről a Nemzetihez senki sem fog villamosra szállni, amikor a »Metrón« negyedannyi idő alatt odaérhet. Az előzetes számítások szerint a Rákóczi út forgalma annyira csökken, hogy a villamos feleslegessé válik, a felszíni forgalom lebonyolításához a trolibusz elegendő lesz. Az így felszabaduló villamoskocsikat pedig fel lehet használni távolabbi, a Földalatti Vasút által egyelőre még nem érintett vonalak tehermentesítésére” – írta 1952-ben a Világosság.

Az Áfor, a bogár és a Bazilika
Makrai Sonja

Az Áfor, a bogár és a Bazilika

Itthon 500 kútoszlop volt, amikor Ausztriában már 40 ezer, a bogárhátúhoz pedig a Merkuron keresztül lehetett hozzájutni, persze nem kevés türelem és szerencse is kellett hozzá.

A budapesti metróépítés előzményei a századelőre nyúlnak vissza, de ezek az elképzelések nem valósulhattak meg. 1942-ben született meg a főváros metróhálózatának koncepciója, akkor egy kelet-nyugati és egy észak–déli metróvonalban gondolkodtak, amelyek a Deák téren keresztezték volna egymást és a millenniumi földalatti vasutat. Aztán csak a háború után került újra napirendre a metróépítés gondolata, amely a kommunista fordulattal presztízsberuházássá vált. A Minisztertanács a Déli pályaudvar és a Népstadion között felépítendő vonal – az Astoria akkor még nem szerepelt a tervek között – mellett döntött. Az állomásokat szovjet mintára és a szocialista realizmus jegyében, falfestményekkel, mozaikokkal, freskókkal képzelték el, a Deák téri állomás a „sztálini eszmék hatalmas erejét” tükrözte volna. Eredetileg 1955-ben tervezték átadni a vonalat, de Nagy Imre 1954-ben a gazdasági bizonytalanságok miatt leállította a beruházást. A metróépítés csak 1963-ban kapott új lendületet. A 2-es metró vonalán végül ötvenkét évvel ezelőtt, 1970. április 2-án indult el az első szerelvény az Örs vezér tere és a Deák tér között; a Déli pályaudvarig csak 1972-re készült el.

A volt rendőr-főkapitányság

A tört fehér homlokzatú épület a Deák tér meghatározó eleme. Az elmúlt évszázad során számos funkciót töltött be. Az ötvenes évektől a rendőrkapitányságnak adott otthont. Az ötemeletes üzlet- és irodaház Tőry Emil és Pogány Móric tervei alapján 1913-ra felépült, de az első világháború miatt csak 1918-ban adták át. A palota a trieszti illetőségű Adriai Biztosító Intézet központjául szolgált. Emellett reprezentatív üzleteknek, luxuslakásoknak és tetőtéri fotóműtermeknek is helyet adott. A homlokzatokon elhelyezett tíz szobor – Ligeti Miklós és Telcs Ede alkotásai – a különböző biztosítási ágazatokat szimbolizálja. A második világháborúban súlyos bombatámadás érte, ennek nyomait 1949-1950-ben állították helyre. 1950-től egészen 1997-ig itt működött a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a földszinten kihallgatószobákkal és fogdákkal. Az épület evangélikus templom felé eső oldalhomlokzatának tetejére kitették a vörös csillagot. 2000 óta ötcsillagos szállodának ad otthont az épület.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/27. számában, az Időgép mellékletben jelent meg, július 1-jén.