Orbán Viktor tegnap beismerte, hogy hazánkat Soros György kormányozza. Hiszen bejelentett egy sor olyan szigorítást, amit nem is olyan rég még a Párbeszéd politikusai követeltek: Szabó Tímea országgyűlési képviselőként, Karácsony Gergely pedig főpolgármesterként. A kormánypárti politikusok és a kezükből evő propagandisták persze kapásból lehülyézték őket. Korábban pedig azt kapták meg, hogy ők Soros György zsoldosai, tehát ha az ő intézkedéseiket diktálja a Magyar Közlönybe Orbán Viktor, akkor bizony ki kell jelentenünk, hogy a magyar miniszterelnök az amerikai spekuláns bábja.
Komolyra fordítva: a tavaszi karantén-időszak után megint olyan időket élünk, amikor semmi helye nem lenne annak a politikának, ami a Fidesznek igazán sajátja. Egészen hihetetlen, de még mindig a pillanat uralásán dolgoznak, amivel semmi mást nem érnek el, mint rontják saját helyzetüket. Hiszen Orbán Viktorék kommunikációs kormányzásában annyira a kifejezés első felén van a hangsúly, hogy a propagandából, óriásplakátokból és egyperces híradókból ránk árasztott paneleket a mai napig tudjuk; ám az államférfiúi erényeket villantó intézkedéseik valahogy már sokkal nehezebben ugranak be.
„Magyarországnak működnie kell” – ez volt az egyik banális szlogen, amit a „nemzeti konzultáció” nevű hatalomtechnikai látszatcselekvés „eredményéből” nyert ki magának a kormányzat, hogy aztán rendre mögé bújjon, ha mondjuk szigorúbb intézkedéseket, határozottabb lezárásokat követelt az ellenzék. Úgyhogy megint csak adott a félig azért komoly kérdés: mit is gondoljunk most, hogy végre nagyrészt szükséges és valóban drámai szigorításokat jelentett be Orbán Viktor?
Nem számít már a népakarat?
Magyarországnak csak este nyolcig kell működnie?
Már nem „ízlés kérdése”, mennyire hiszünk a doktoroknak és a matematikusoknak?
Végére ért az egészségügy a „szinte korlátlan” kapacitásának?
Még sincs annyira közel a következetesen „végső megoldásként” emlegetett orosz vakcina kifejlesztése?
A kérdések válasznélküliségénél is nagyobb probléma, hogy kizárólag azon az Orbán Viktoron múlik, hogy kapunk-e rájuk valaha feletet, akinek pont ezek a húzások erodálják a szavahihetőségét, megbízhatóságát.
A kormánypártok politikájának újabb eleme mond látványosan csődöt ezekben a napokban: a kényszeres központosítás. Teljesen normális, járványmentes hétköznapokon is nonszensz eredményeket hozott az, hogy gyámügytől kezdve a környezetvédelmen át egészen az építési engedélyek kiadásig mennyi mindent soroltak be a politikai kézi vezérléssel működő kormányhivatalok alá, de hasonlóan működtek a szintén központosított tankerületek is. Utóbbi terülten most is elképesztő a káosz és a fejetlenség, aminek szimbóluma az, hogy miközben Orbán Viktor bejelentette a részleges digitális oktatást, addig államtitkára, Maruzsa Zoltán a hagyományos oktatás folytatásáról írt.
Jelzésértékű már az is, hogy miért csak most tértek át a középiskolákban a digitális oktatásra. Ha volt valami, ami a tavaszi karantén alatt egységes, szinte össznemzeti utálatot vívott ki, akkor az éppen az otthontanulás és tanítás elrendelése volt. Több oka is volt ennek, de a legnagyobb problémát az jelentette, hogy minden milliós honoráriummal díjazott hazugság ellenére a magyar oktatási rendszer egyszerűen nem elég rugalmas és felkészített arra, hogy zökkenőmentesen vegyen egy ilyen egyik pillanatról a másikra történő átalakítást.
Amúgy itt se történik más, mint az egészségügyben, úgyhogy az egyik szférában közvetve, a másikban közvetlenül torkollanak tragédiákba az elmúlt tíz év bűnös mulasztásai.
