Negyven éve nem tapasztaltak az amerikaiak ilyen mértékű áremelkedést: míg novemberben 6,8 százalékos volt, decemberre már 7 százalékosra kúszott fel az infláció, ami okkal emlékezteti az idősebbeket az 1981-82-es recesszióra. És bár annak idején az inflációnak más okai voltak, a következmények nagyon is hasonlók lehetnek: az 1982-es kongresszusi választásokon – Ronald Reagan első elnöksége idején – a republikánusok 26 mandátumot veszítettek, a demokraták pedig nagyon megerősödtek. Most viszont a demokratákon verhetik el a port a magas inflációért a szavazók a novemberben tartandó kongresszusi választásokon.
De hogyan is állt elő Amerikában a mostani inflációs csúcs?
Habár a Fehér Ház az elmúlt hónapokban rendre a koronavírus-járványt, illetve a nemzetközi ellátási láncok zavarait tette felelőssé a magas inflációért, vezető közgazdászok egészen másként értékelik a helyzetet. Szerintük az áremelkedéshez leginkább az járult hozzá, hogy a Biden-kormányzat elárasztotta a gazdaságot pénzzel, amivel ösztönözni akarták a gazdaság fellendülését. Az állami támogatások mellett alacsonyan maradtak a kamatlábak, amelyek még inkább felpörgették a keresletet.
Sokatmondó William Dudley, a New York-i Fed korábbi elnökének kritikája is, aki most négy okot nevezett meg a jelenlegi állapotokért. A szakember szerint az első hiba az volt, hogy a jegybank megígérte, addig nem emeli a 0 százalék közeli kamatot, amíg tartósan nem látszik teljesülni a 2 százalékos inflációs cél és nem éri el a gazdaság a teljes foglalkoztatottságot. Emellett a jegybank alábecsülte a munkaerőpiacon lezajlott béremelést, amelynek jelenlegi üteme már nem egyeztethető össze az inflációs céllal. Továbbá a Fed elhitette az átmeneti inflációról szóló érvelést, de ennél is nagyobb baj volt, hogy az eszközvásárlási programot nem zárták le időben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a magas infláció okai között ott szerepelnek az ellátási láncok működésének zavarai is, amit a nyersanyag- és munkaerőhiány idézett elő. Ráadásul ezek a problémák aligha fognak változni az elkövetkezendő hónapokban, hiszen a koronavírus-járvány hatásaitól sújtott világgazdaságnak még hosszú helyreállítási időre van szüksége.
Így állt elő az a helyzet, hogy decemberben rekord magasra emelkedtek az árak az Egyesült Államokban. Az energia- és élelmiszerárak nélkül számolt maginfláció 5,5 százalékon állt, vagyis az ingadozó árú termékektől megtisztított index messze a jegybanki cél felett járt, amit eredetileg 2 százalékosra terveztek. Hozzá kell persze tenni, hogy az amerikai jegybank egyre kevésbé toleráns az inflációval szemben, így a Fed egyre határozottabban lép fel: korábban bejelentették, hogy kivezetik az eszközvásárlási programot, decemberben pedig háromszor is kamatot emeltek.
Hogy mire lesz mindez elég, azt egyelőre nem tudni, azt viszont igen, hogy az infláció letöréséért folytatott játszma ezúttal időre történik. November 2-án ugyanis kongresszusi választásokat tartanak Amerikában, amelyen a szavazók 435 képviselői, illetve 34 szenátusi helyről dönthetnek. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a mostani gazdasági helyzet alapvetően meghatározza a demokraták népszerűségét, hiszen a magas infláció éppen a legszegényebb rétegeket, illetve a fix fizetésből élőket sújtja.
És akkor még nem is volt szó arról, hogy ebben a helyzetben a Demokrata Párton belüli ellentétek is kiéleződhetnek. Míg a centristák azon vannak, hogy mérsékelt politikával szólítsák meg a billegő szavazókat, addig a progresszívek a Biden-féle vezetés jövőképét hiányolják és az egyensúlyi politikáját bírálják. Csak rontja a helyzetet, hogy a kudarcos afganisztáni kivonulás után az amerikai vezetés a déli határain kibontakozó migrációs válsággal sem tud igazán mit kezdeni, arról nem beszélve, hogy a kelet-ukrajnai válság kapcsán hangoztatott harcias állásponttal sem lehet már plusz szavazatokat szerezni. Így kilenc hónappal a választások előtt egyre nagyobb a nyomás Bidenen, hogy sürgősen mutasson valami újat – ahogy annak idején, Donald Trump elnöksége idején tette a kampányában.
