Magyar vonatkozású, a kritikusok által az egekig magasztalt film kapta a Velencei Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt. A The Brutalistban Adrien Brody alakítja a magyar származású zsidó építészt, Tóth Lászlót, aki 1947-ben emigrál az Egyesült Államokba. Felicity Jones játssza a feleségét, Erzsébetet, és felbukkannak mellettük olyan ismert színészek is, mint Guy Pearce, Isaach De Bankolé, Stacy Martin és Joe Alwyn. A filmért az elismerést az a Brady Corbet kapta, aki korábban inkább színészként volt ismert: láthattuk a Martha Marcy May Marlene-ban, a Melankóliában, a Lavinában és a Sils Maria felhőiben is.
A film társproducere a Proton Cinema alapítója, Petrányi Viktória – vele és Mundruczó Kornéllal készült korábbi páros interjúnkat itt olvashatják. Vágóként Jancsó Dávid dolgozott a monumentális, három és fél órás filmen, amit 2023-ban, nagyrészt Magyarországon forgatták. Magyar neveket emiatt is bőven találhatunk még a stáblistán. A The Brutalist szeptemberben látható lesz a Torontói és a New York-i Filmfesztiválon is, a hazai bemutató időpontjáról egyelőre nincs hír.
A The Hollywood Reporter úgy fogalmazott a mű kapcsán, hogy abban a bevándorlói tapasztalat monumentális szimfóniáját kapjuk, Adrien Brody alakítása pedig földbe döngöli a nézőt. A filmet szintén Velencében néző Tóth Csaba az nlc.hu-n fejtette ki, hogy a The Brutalist csak olyan filmóriásokkal említhető egy napon, mint a Volt egyszer egy Amerika, az Aranypolgár vagy A keresztapa. „Ehhez a filmhez elképesztő bátorság és ambíció kellett, mert egy ennyire ambiciózus és kompromisszummentes film bukása magával sodorhatja egy rendező karrierjét. Szerencsére nem ez történt, hanem valami nagyon más: Brady Corbet személyében egy nagy amerikai rendező született!” - írta kritikájában.
A The Brutalist az idei Velencei Filmfesztiválon négy másik díjat is megkapott, köztük a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját. A legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt Pedro Almodóvar rendezése, a The Room Next Door vitte el. A zsűri nagydíját Maura Delpero filmjének, a Vermigliónak ítélték oda, a zsűri különdíját pedig a Dea Kulumbegashvili-féle Aprilnek.