Jó versek

Elhatároztam, hogy verseket fogok tanulni. Mint kedves ismerősöm, aki betöltvén a kilencvenet úgy döntött, magáévá teszi az Ady-összest, majd azonmód végrehajtotta e tervét. Nekem mondjuk még nem szellemi önkarbantartás végett van erre szükségem – állítólag nem felejtek többet, mint amennyit szokás, igaz, a minap nem kapcsoltam le a tűzhelyet, amikor berekesztettem a pankómorzsában bundázott csirkemellcsíkok sütögetését, szerencse, hogy a serpenyőt azért levettem róla gondosan –, viszont mégiscsak jobb költeményekkel bíbelődni elalvás előtt vagy éjnek idején, mint rozzant léckerítéseken átugráló hófehér bárányokat számolgatni.

Habár emez sem rossz, elég régen jártunk egyszer Volóc környékén a hegyekben, szedtünk gombát és bogyós gyümölcsöket, illetve találtunk egy erdészházat, ahol nem volt éppen senki, csak selymes fű és mezei virágok a kertben, bementünk a léckerítés léckapuján, leheveredtünk, néztük a kék eget, és úgy éreztük, minden a helyén van. Bárányokat nem láttunk, ezzel együtt oda szoktam elképzelni őket, noha szinte biztos, hogy képtelenek lennének átugrani pont azt a kerítést, magas lenne nekik, mint tyúknak az írás.