A Harcos

Nézem a képet. Régi, kopott, sokat fogdosták. Azért én mégis elteszem emlékbe. A kép jobb oldalán a nagyapám látható, aki harminckétszer vonult be katonának. Valamit vagy valakit ünnepelnek, nem tudom, hol, de biztosan nem nagyapám házában, ott ilyen kávéfőző nem volt, mivel nem is ittak igazi kávét, legfeljebb cikóriát, igaz, abból több litert naponta. A másik úr lakása meg biztosan nem lehetett, mert neki nemigen volt. Hol itt, hol ott töltötte az időt. Leggyakrabban rokonai körében. Nekünk is rokonunk volt szegről-végről, anyám sokszor megkínálta ebéddel vagy vacsorával.

Jóska – mert így hívták – örömmel ment napszámba dolgozni, ő hajtotta a kukoricadarálót a hatalmas morzsolásokon, amikor egy nagy góré (terményszárító, nem más!) tartalmát készítették elő eladásra, és zsákolták be olyan ötvenkilós egységekben. Ezeket a – gyakran a gazda monogramjával ellátott, jól megtöltött és jól megkötött – zsákokat aztán erős karok kocsira rakták, másnap csak a lovat kellett elébe fogni, és indulhattak is a közeli város piacára, ahol az vagy elkelt, vagy nem. Harmadik út nem létezett. A zsák szájának megkötése külön művészet volt, nagyapám értett ehhez (is) a legjobban. A munka közben voltak pihenők, a reggeli olyan tizenegy óra tájban, majd a vacsora négy óra felé. Több étkezés nem volt, rágyújtani azért meg-megálltak időnként. Pálinka is csak reggel volt, kezdés előtt, jó korán. A vacsorához bor járt.

Emlékszem magam is, de a történet később szinte szólásként maradt meg a kollektív emlékezetben. Nagyanyám frissen kisült túrós lepényt kínált. Nem tudom, melyik fajtát, mert kétféle is volt, az egyik vastagra nyújtott réteslapokból állt, ahol a lapok közé tették a túrót, a másik pedig kelttészta-alapra halmozott túrós töltelék volt. Természetesen sós volt mindkettő, felénk a túró csak így működött. Szóval kínálta nagyanyám, el is teltek vele a férfiak, úgyhogy visszavitte a maradékot. Jóska egy darabig még várt. Hamarosan rájött, hogy a lepény bizony nagyon finom volt, a kínálásnak azonban vége. Így szólt tehát: mit is mondott az előbb, ángyi?