A hatalom a hatalomé, a népuralom ma illúzió

Van egyfajta hatalom, amely erejét nem valamely ellenséges ármádián próbálja ki, hanem az alattvalón Szilágyi István Messze túl a láthatáron (2020) című regényéből

Miért hagytuk, hogy így legyen? – nagy történelmi átalakulások után kisvártatva megfogalmazódik a kérdés a regnáló kormánnyal, rendszerrel valamely okból elégedetlen magyarok körében. Az Orbán-rendszer tizennegyedik évében egyre szélesebb kör azonosul azzal a válasszal, hogy ami velünk, az országgal történt, történik, kódolva van a történelmünkben. Másként: maga a magyar néplélek testesül meg a sokszoros miniszterelnökben. Vagyis – teszik hozzá sokan némiképp megvetően vagy lesajnálva – a magyar népnek ez kell. Holott ez esetben a nép, illetve a magyarok fogalma nem fedi le a teljes közösséget, az a választásokon az urnák elé járulók legnagyobb halmaza, ami a teljes népességhez mérve legfeljebb relatív többség lehet. A fent leírt hozzáállás nem csupán lefegyverez mindenfajta politikai változásra irányuló törekvést, beletörődésre ösztönöz, de a kormánypártokra szavazók általános lefitymálásával önfelmentést is ad a felelősség alól. Ahelyett, hogy kísérletet tenne a választói magatartás mozgatórugóinak a felszínes megállapításokon túlmutató megértésére.

Az alábbiakban olyan véleményt, gondolatkísérletet szeretnék megfogalmazni, ami azt az állítást próbálja igazolni, hogy a mai rendszert döntő részben nem társadalmi igény hívta életre. A folyamat nem eleve elrendelt; nem társadalmi kényszerek, hanem az egyes szereplők olykor esetleges döntései alakítják.

• Miért nem lehet Orbán a magyar néplélek megtestesítője, legnagyobb ismerője?
• Hogyan erőszakolta meg a Fidesz a társadalmat?
• Hogy lehet az értelmes cselekvés lehetőségeit keresni?
 
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023-as karácsonyi dupla számában találja. Vegye meg január 4-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!