A hatósági árszabályozás már az ókorban sem működött

Több mint ötven év polgárháborút követően a III. század végére a Római Birodalom komoly gazdasági válságba merült. A központi hatalom mindezt többek között a pénzrontás praktikáival próbálta meg ellensúlyozni, a fémérmék egyre kevesebb nemesfémet tartalmaztak, ám emiatt elszabadult az infláció, és így az árak.

A gondokat érzékelve a maga mellé három társuralkodót vevő, a hatalommegosztás e sajátos rendszerét, a tetrarchiát kidolgozó Diocletianus (ur. 284-305) a pénz vásárlóerejét helyreállítandó 294-ben pénzreformot hajtott végre. Hét évvel a pénzreformot követően, a hadsereg nyomására a császár ár- és bérmaximáló rendeletet adott ki. A 301-es edictum a maga nemében páratlan irat: több mint ezer árucikk és szolgáltatás, valamint egyes szakmák napi munkabérének hatósági árát sorolja fel és szab nekik felső határt. A kutatók egybehangzó véleménye szerint a rendelet gazdaságtörténeti szempontból az ókor egyik legjelentősebb dokumentuma.

Az intézkedés végül nem váltotta be a reményeket, nem mellesleg azért, mert azt közvetlenül egy jelentős pénzrontás után vezették be, így a rendelet sikertelenségéhez maga a császár is hozzájárult.

• Hogy nézett ki a pénzrontás 
• Mennyit keresett egy kőműves, egy kovács és egy mezőgazdasági munkás a IV. század elején, és abból vajon meg tudott-e élni?
• Mennyibe került egy pár csirke és a disznóhús az ókorban?
• Milyen hatásai voltak az árbefagyasztásoknak?
• Miként értékelte az árszabályozást a kortárs keresztény egyházatya, Lactantius?
• Hogyan értékelik Diocletianus ár- és bérmaximáló rendeletét a kutatók?