Golyós Dani és a dimenziókapu

Golyós Dani és a dimenziókapu

Fotó: Unsplash

Az együttműködés nyílt és tiszta szándékával mondom, kedves biztos úr: félreértés áldozatai lettünk, maga is, én is. Szeretném mihamarább hozzásegíteni ennek belátásához, ezért felajánlom őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásomat. Akár még megbánást is tanúsítanék, de hamarosan belátja majd kedves biztos úr, hogy nincs mit megbánnom, hiszen nem követtem el semmit. Mindössze olyan erők játékává váltam, amelyek a világról szóló mai ismereteink által felfoghatatlanok.

Az egész Golyós Danival kezdődött. Nem, kedves biztos úr, hogy mi a polgári neve, nem tudom. Már az általánosban is, ahol pár osztállyal felettem járt, mindenki csak ezen a néven emlegette, merthogy nem éppen Dani volt a legélesebb kés a fiókban, hogy úgy mondjam. A nyolc általánost tizenhat évesen fejezte be. De nem véletlenül töltött olyan sok időt az iskolapadban, mert hamarosan megcsinálta a szerencséjét, ami annyi tanulás után nem is csoda, nemdebár. Elvégzett valami komputeres tanfolyamot, aztán vett egy textilnyomtatót, kiment a lengyel piacra, megvette a legolcsóbb, felirat nélküli pólókat, rájuk nyomtatta a logót, aztán tízszeres áron eladta őket. Nem tudom, hogy félregépelte-e a márkaneveket, vagy tudatosan védekezett a hamisítás esetleges vádja ellen, de Golyós Dani Lactose meg Adibas trikókból gazdagodott meg. Persze ettől sokan féltékenyek lettek, úgyhogy Golyós Dani gyúrni kezdett, hogy félelmetesebbnek nézzen ki. Bogyókat is szedett a gyúráshoz, amitől szépen felpumpálódott, és emiatt a sporttársak körében is megnőtt a kereslet Dani gömbölyű, színes tablettái iránt, ami egyúttal újabb okot szolgáltatott arra, hogy még mindig Golyós Daniként emlegessék a városban. Dani aztán másfajta gömbölyű, színes tablettákkal is kibővítette a kínálatát. És itt kerülök képbe én.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: tárca