A pincelőtér

Azon gondolkodom, mikor volt először fegyver a kezemben. Ez így kemény kijelentésnek tűnik, pedig valójában nem értek a fegyverekhez. Azt sem tudom, a légpuska pontosan minek minősül, illetve amikor lőttem, akkor mindig azzal lőttem-e, vagy időnként valami mással. Egyszer az egyik osztálytársamék kertjében lövöldöztünk, az egész biztosan légpuskával történt, talán az osztálytársam apjáé volt, lövedék hál’ istennek nem volt hozzá. Viszont az egyik bokor tele volt apró narancssárga bogyóval – máig nem tudom, mifélével –, pont belefértek a töltény helyére, és amikor elsütöttük a ravaszt, a puskacsőből narancssárga por jött ki, mintha füstölne. Nagyon tetszett, de nem ez volt az első alkalom.

Van egy homályos emlékképem arról, hogy olyan 12 éves lehetek, és apám levisz a munkahelye, a tanács épületének alagsorába lőni. Egy folyosóra emlékszem, annak egyik végén van a lőállás, a másik végén a céltábla, és nem vagyok túl sikeres, mert amikor a kezembe nyomják a lőlapot – nem apám, van ott még valaki –, az teljesen üres. Apám a fejét csóválja, a másik férfi azt mondja, lesz ez még jobb, sokan kezdik így. Ezek szerint ez lehetett az első alkalom, leszámítva az indiánfejekkel díszített játékpuskákat és a Western feliratú műanyag coltokat. Az egész utólag szürreálisnak tűnik, lövöldözni a tanácsépületben, ám utánanéztem a megyei napilap archívumában, és találtam is egy híradást arról, hogy megnyitották a tanács alagsorában a pincelőteret. Rákerestem, létezik ilyen szó ma is. A megyei napilap más helyszínek kapcsán is beszámolt pincelőterekről, arról is, hogy az a hátrányuk, hogy viszonylag rövidek, ezért csak légpuskára és kispuskára jók, viszont a civilek legalább lemérhetik és fejleszthetik a tudásukat, többnyire a Magyar Honvédelmi Szövetség tevékenysége keretében.