Egy órával a második sms után megszólalt a telefon. Magyarországi szám, Mirjana rögtön tudta, miről van szó. A férfi kicsit morcosan, de azért udvariasan beszélt. Más talán nem is vette volna észre a neheztelést a hangjában.
Benedek Szabolcs
A három ajtóval arrébb lakó Olga néni tudakolta anyámtól, nem akarok-e átmenni hozzájuk tévét nézni. A kérdés inkább fölszólításnak hangzott, legalábbis nekem annak tűnt.
Elég volt egy pillantást vetnie a majdnem a teljes falat beborító képernyő bal felső sarkára, rögtön tudta, hogy a ma estének jó eséllyel lőttek. A csapat vesztésre állt.
„Férgek ezek. Igazi férgek – morgott a megyefőnök. – Ahogy a nevük is mutatja. Egyesek nádi farkasként emlegetik, de én inkább azokkal értek egyet, akik nádi féregnek nevezik.”
Elefántlábú Bukowski, a társadalom szemete – olvashatjuk a magyar nyelven újdonságként megjelent Charles Bukowski-novelláskötet egyik, 3 nő című darabjában.
Az ufókban már gyerekkoromban hittem. Nem föltétlenül az E. T. miatt, hanem mert borzasztónak és ijesztőnek éreztem belegondolni is abba, hogy egyedül lehetünk az univerzumban.
Valószínűleg nem is ez volt az első. Az elhallgatás is hazugság. Azt pedig kilencévesen elhallgattam odahaza, hogy leváltottak a rajtitkárságról. Nem sokáig töltöttem be a posztot, egy évig talán.
Időnként akkora köd ereszkedett a lakótelepre, hogy amikor tornaórán kimentek a salakkal borított iskolaudvarra focizni, hiába kispályán játszottak, nem lehetett látni a másik kaput. Legalábbis ő nem látta.
Csodálkozott, miért új szobának mondják, hiszen mindig is ott volt, egyébként meg nem sokban különbözött a többitől. Aztán kiderült, hogy rosszul tudta. Igaz, nem is tudhatta volna másként, azt a szobát is még azelőtt alakították ki, hogy ő megszületett.
A történelem a K. u. K. Bécsből a tanyasi vályogházon át a Kádár-kori panelba tartó ívének keserédes emléke a nagymama krumplisaláta-receptjén keresztül.
Bodnár Zalán könyvében a kalandregények követelményeihez és jól bevált receptjéhez híven senki és semmi nem az, aminek látszik.
Van egy homályos emlékképem arról, hogy olyan 12 éves lehetek, és apám levisz a munkahelye, a tanács épületének alagsorába lőni. Egy folyosóra emlékszem, annak egyik végén van a lőállás, a másik végén a céltábla, és nem vagyok túl sikeres.