Az Országos Mentőszolgálat nem tudja, ki felelős a Magyar Pétert érintő szivárogtatásért

Az Országos Mentőszolgálat nem tudja, ki felelős a Magyar Pétert érintő szivárogtatásért

Magyar Péter (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) nem sikerült kiderítenie, ki felelős a Magyar Pétert érintő szivárogtatásért – derült ki az RTL Híradójából. A Bors bulvárlap tavasszal számolt be két dokumentumról, amelyek szerint tavaly mentőt hívtak Magyarhoz mérgezési tünetekre hivatkozva, viszont mire kiérkeztek, a jogász elhagyta a helyszínt. Magyar kritizálta azt is, hogy a kiszivárogtatott dokumentum szerint ő a bejelentő, miközben szerinte az nyilván lehetett ő, ha volt felesége, Varga Judit hívta ki a mentőket.

Az állítólagos esetről a volt igazságügyi miniszter is beszélt a Hajdú Péternek adott, Magyar Péterrel szembeni magánéleti vádakról szóló interjúban. Magyar Péter az OMSZ-t, illetve annak vezérigazgatóját hazugsággal gyanúsította az ügyben.

A mentőszolgálat azt közölte most az RTL-lel, hogy dolgozóik körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt. Magyar viszont a csatornának azt nyilatkozta, pontosan lehet tudni, ki szivárogtatott. „Minden listázva van, dátum, másodpercre pontosan, látni, hogy ki milyen kóddal lépett be és egy bizonyos személyhez köthetően milyen adatot töltött le, úgyhogy nyilvánvalóan hazudik az Országos Mentőszolgálat NER-káder vezérigazgatója” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki a történtek miatt feljelentette az OMSZ-t és a Bors bulvárlapot is, információi szerint a nyomozás már elindult.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvy Attila azt mondta, náluk indult egy vizsgálat, ennek pedig előreláthatólag két hét múlva lesz eredménye.