Az áthárítás már nem működik

S most éppen azt köszöntöm benned,
ki nem latolgat és nem enged
nem számlál huzakodva százig:
ha itt az idő, kivirágzik!
(Pákolitz István)

A népléleknek minden korban létezik hányada, amelynek egyedei őszintén igénylik az erélyes fennhatóságot, amelyik sokaság inkább megválik szabad önállóságának felelősségétől, és akik nem szívesen alakítják maguk a sorsukat, inkább hozzá igazítják létezésük fogalmi rendszerét valami vagy valaki erőshöz, erősnek tűnőhöz. Ez a sokaság általában minden korban megtalálja, kinevezi, megválasztja és felneveli a rendtartás uralkodóját. A hányad néplelke, ha ideig-óráig erős is, eljön a perc, amikor kétségtelenül elbizonytalanodik, általában épp akkor, amikor a néplélek fenntartói hatalmuk kábultságában már annyi mindenfélét elkövetnek, ami összegyűlve hirtelen megúszhatatlanul bomlasztó.

Az említett hányadhoz nem hasonlító másik hányadnak is ilyenkor kellene végre észbe kapnia, mert a felelősség címben említett mákonyos áthárításának veszélye erre a hányadra is hatással van, mégpedig két permanens gerjesztője által, ami egyik a minimális érdekért is cserébe elvárt beletörődés, valamint az alárendeltségtől születő mihaszna kényelmeskedés. Sajnálatosan szégyenletes, hogy mindkét állapotrajznak velejárója, éltetője nem egyéb, mint a zsigeri szolgalelkűség, aminek legfeltűnőbb jele, hogy mindig másokra vár, de például arra is, hogy majd maga a szavazóit vesztő feladja.

Frászt adja föl, amíg ugyanis akárcsak egyetlen megalkuvó, a felsőség kegyét kereső, ösztönösen gátlástalan hajbókoló, egyetlen megalázottságába lustán belenyugvó, kódoltan ügyes talpnyaló vagy bizalmasan érvelő, szégyentelenül csúszó-mászó önérvényesítő mellette áll, nem adja fel. Az illúziót én felelőtlen áthárításnak ítélem. Nem az egyetlen illúziónak.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 4-ig kapható 2024/13. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!