Az életből meríteni

Általános iskolában fogalmazásokat kellett írnunk különféle, a tananyaghoz kapcsolódó témákban, és az enyémet mindig felolvasta a magyartanárunk. Azt nem tudom, hogy azért ő olvasta-e föl, mert már akkor is dadogtam, vagy azért, mert ezzel is nyomatékosítani akarta az osztály előtt, hogy szerinte az én fogalmazásom mennyire jó. Mindenesetre ennek is szerepe volt abban, hogy a nyári szünetben, a nagyszüleim falusi házában töltött nyaralások idején írott regénykezdeményeimet szinte kizárólag neki mutattam meg.

Tényleg kezdemények voltak, nem fejeztem be egyiket sem. Nagyalakú spirál- vagy franciakockás füzetbe írtam őket, többnyire olyan műfajban, amit épp olvastam (történelmi regény, sci-fi, állattörténet Fekete István stílusában), és ha átváltottam a következő olvasmányra, azt, amit írtam, félredobtam, és elkezdtem egy másikat. Egy idő után már nemcsak a vakáció alatt írtam, hanem tanév közben is, lecke helyett. Az egyik haverommal sokat csavarogtunk a városban, olyankor útba ejtettük a könyvtárat is, ahonnét egy csomó könyvet vittem haza, hogy tudjak miből inspirálódni.