Családi szemüveg

A szemüvegesek messziről fölismerik egymást. Úgy értem, ha nincs rajtuk szemüveg, akkor is. A szemüveges ember érzelmi viszonyban áll szemüvegével. Ha újat vásárol, mert elhordta, esetleg megunta a régi keretet, vagy romlott a szeme, és új lencsét írt föl neki az orvos, több ideig tud ellézengeni a boltban, mintha ruhát vásárolna. Egy ruháról azonnal el lehet dönteni, jó-e vagy sem, egy szemüvegről gondolkodni kell. Fölpróbálásnál az csak egy szempont, hogy illik-e az arcformához, meg azt az eladó úgyis megmondja, ha nem szeretnénk a véleményét hallani, akkor is. De hogy nem kényelmetlen-e az orrnyergen, nem csúszik-e le róla, és hogy ráhajlik-e rendesen a fülekre, ahhoz nem elég fölpróbálni. Vele kell élni pár másodpercig, és ezalatt engedjük szárnyalni a képzeletet.

Hátrányban vannak azok, akiknek nem egyforma magasságban van a fülük: ez korántsem olyan ritka, mint gondolnánk. Megállapításához elég egy szemüveget a száraival fölfelé tenni le az asztalra vagy a pultra, és ha az egyik följebb áll, akkor az nem a véletlen műve, a Teremtő nem azonos magasságban helyezte el hallószervünket. Fiatal eladók az aszimmetrikus szárak láttán kérdés nélkül, azonnal gondosan kiegyengetik őket, a szemüveg gazdája pedig ilyenkor kötelező vallomást tesz azzal a kockázattal, hogy a bolti személyzet röhögésben tör ki, mindegy, akkor is meg kell mondani: nézze, nekem nem egyforma magasságban van a két fülem. Derült már ki kínosabb dolog is ebben az országban.