Dicsőséges felkeléstől az „ellenforradalmi posványig”

Milyen elképzelései voltak 1956-ban a társadalmi berendezkedésről a hatalmon lévőknek és a forradalmároknak? Jelenthetett-e számukra közös nevezőt a megújult, magyar sajátosságokat hordozó demokratikus szocializmus? Erre kerestük a választ Nagy Imre miniszterelnök, Kádár János, az MSZMP első titkára és a felkelők nézőpontjának vizsgálatával.

A miniszterelnök

Nagy Imre a békés megoldások embere volt. Monográfusa, Rainer M. János szavaival élve „kommunista reformpolitikusként találkozott a forradalommal, azzal az »ismeretlen erővel«, melytől már régen tartott.” 1956. október 24-én gyakorlatilag a lehetetlenre vállalkozva fogadta el a kormányfői tisztséget azoktól a párttársaitól – így Gerő Ernőtől és Hegedüs Andrástól –, akik első miniszterelnöksége (1953–1955) záróaktusaként részt vettek a megbuktatásában, megalázásában, a pártból való kizárásában. Nyilván nem voltak különösebb illúziói, hogy vele, a végső esetben a többpártrendszert és a tömbön kívüliséget is támogatni hajlandó kommunista reformpolitikussal bármelyik pillanatban hasonló módon bánnának el. Esetleg miután erkölcsileg kompromittálták a személyét a kormány élére követelő tömeg előtt, és eljátszatták vele a felkelés leverésének dicstelen szerepét. Megoldhatatlan feladat állt előtte, ha egyszerre akart megfelelni saját ideáinak, a felkelőknek, párttársainak és az országot megszállva tartó Szovjetuniónak. Helyzetét tovább nehezítette, hogy Rainer M. Jánossal szólva, „a kézírása tempójában gondolkodó embernek válsághelyzetben nehéz volt hirtelen egy másfél éves belső emigráció után visszacsöppenni a politikai döntéshozatal gépezetébe”.

Ehhez képest tudott történelmi léptékű elhatározásra jutni. Megszabadult sztálinista vezetőtársaitól, tárgyalt, és kompromisszumra jutott a forradalmárokkal, sőt úgy tűnt, hogy a békés kibontakozás alternatívájáról, az engedmények politikájának helyességéről a Budapesten tartózkodó szovjet vezetők, Mikoján és Szuszlov közvetítésével a Kremlt is sikerült meggyőznie. Elfogadták a formális többpártrendszer visszaállítását, a csapatkivonására vonatkozó kérést is. Elsődleges szövetségese a legfelső politikai vezetésben az október 25-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) élére választott, alig több, mint egy héttel később őt eláruló Kádár János volt.

• Miben volt egyedülálló Nagy Imre a szovjet blokk országaiban?
• Hogy lett Kádárnál forradalom az ellenforradalomból, maje ellenforradalom a forradalomból?
• Mi lebegett a felkelők szeme előtt?