Dobrev Klára: Orbán továbbra is Putyin előretolt helyőrsége

Dobrev Klára: Orbán továbbra is Putyin előretolt helyőrsége

Dobrev Klára (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Az a fontos, hogy Z. Kárpát Dániel mit tett az elmúlt másfél évben – erről is beszélt Dobrev Klára, a DK EP-képviselője a Magyar Hangnak adott interjújában, akit többek közt arról kérdeztünk, miért nincs következménye az ellenzéki oldalon annak, hogy a Jobbik politikusáról előkerült egy karlendítős videó. A politikus azzal érvelt, az előválasztás előtt az ellenzéki oldal minden jelöltje aláírt egy értéknyilatkozatot, ami kiáll az emberi jogok mellett, a rasszizmus ellen. – Innentől kezdve engem kizárólag az érdekel, hogy ki-ki ehhez az alapvetéshez tartja-e magát –  mondta.

– Erőteljes uniós és NATO szövetségesi politikát, ez az egyetlen, ami tudja garantálni Magyarország békéjét és biztonságát – ezt már azzal kapcsolatban mondta, hogy hogyan kezelnék kormányon a háború kérdését. Hogy a mostani vezetés tett-e bármi pozitív intézkedést ezzel kapcsolatban, arra úgy válaszolt: „Azt, hogy a sarokba szorított miniszterelnök fülét-farkát behúzva végül mégis kénytelen volt megszavazni az uniós szankciókat. Minden alkalommal, mikor Orbán erővel találja magát szembe, kiderül róla, hogy valójában csak egy nyuszi”.

• Miért nem kellene újabb atomerőművet építenie Magyarországnak?
• Honnan lesz pénz az ellenzék által ígért fizetésemelésekre?
• Mi lesz, ha veszít az ellenzék?
• Van-e köze a DK-nak az Ördög ügyvédjéhez?
• Egykori first ladyként milyen tanácsokat adna a nemrég köztársasági elnökké választott Novák Katalin férjének?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang március 25-én megjelent, 2022/13. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!