Ezer Buddha és a színek erdeje

A papír története több évezredre nyúlik vissza: az első darabokat Kína adta a világnak, az viszont kevésbé közismert, hogy nem sokkal később már Koreában is megindult a készítésük. Az ázsiai országban őshonos fehér papíreperfa belső kérgéből készülő handzsit először a Három Királyság idején, 704 körül állítottak elő. A hagyományos koreai kézzel merített papír használata a késői Silla-korszakban már gyakorlattá vált, aranykorát pedig a nyomtatás fejlődésével a Korjo-dinasztia idejére érte el. Ebben az időszakban, 1377-ben készült a világ legrégibb, mozgatható fémbetűkkel nyomtatott könyve, a Csikcsi (Jikji), amely hetvennyolc évvel előzte meg Gutenberg Bibliáját.

A handzsi ekkorra már kiváló exportterméknek számított, amelyből pénzt, buddhista szövegeket, orvosi és történelmi könyveket, sőt szigetelő és vízálló tulajdonságai miatt háztartási és katonai cikkeket is készítettek, de a hanok, azaz a hagyományos koreai ház számos részét is handzsival vonták be. A modern korban a papír tömeggyártásával e papírtípus használata – a bonyolult és munkaigényes előállítása miatt – visszaszorult, de a kalligráfusok, restaurátorok és kézművesek a mai napig alkalmazzák, és a félszigeten néhány tucat műhely foglalkozik készítésükkel.

A handzsi egyszerre természetes és tartós, átalakítható és újrahasznosítható. Az elhasználódott anyagot cérnává lehet csavarni, míg vízben megfőzve egy másik fajta papír készülhet belőle, amely tökéletes alapanyag lehet kézműves tárgyakhoz. Amikor már egyikre sem alkalmas, komposztként táplálhatja az újabb és újabb papíreperfákat. A generációkon keresztül öröklődött, és aprólékos kézműves készséget igénylő ősi papírkészítési technika 2026-ra az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerülhet, ami a megőrzése szempontjából fontos lépés lenne.

Lee Seungchul Koreai festő vagyok – handzsi papírok, természetes színek, installációk című kiállítása (Fotó: Magyar Hang/Makrai Sonja)

I Szungcshol (Lee Seung-chul) több mint három évtizede foglalkozik a hagyományos koreai papír, illetve a természetes színek és festési technikák kutatásával. Ám I Szungcshol nemcsak szaktekintély, de művész is, akinek küldetése, hogy a hagyományos koreai papírt a modern esztétika keretein belül újraértelmezze. Úgy véli, a handzsi csak úgy maradhat fenn, ha művészetté válik, papírként ugyanis elvesztette rendeltetését.

Munkáiból most a Koreai Kulturális Központban látható ingyenes tárlat, amelynek középpontjában a handzsi ősi mestersége és annak a kortárs művészettel való találkozása áll. Handzsiként születtek újjá a koreai identitást szimbolizáló tárgyak, mint például egy pandadzsi (bandaji, koreai kelengyeláda), a hangari (holdkorsó), de figyelemre méltó a bölcsesség bódhiszattváját ábrázoló, pasztell és élénk színekben játszó domborműegyüttes is. E tárgyak szépségét a hagyományos koreai papír rusztikussága csak még inkább kihangsúlyozza. A tárlaton helyet kapott a művész antik handzsi tárgyakból álló személyes gyűjteménye is, amely bepillantást nyújt ennek a technikának a gazdag történetébe és kulturális jelentőségébe.

Lee Seungchul Koreai festő vagyok – handzsi papírok, természetes színek, installációk című kiállítása (Fotó: Magyar Hang/Makrai Sonja)

A budapesti tárlaton látható elsőként az ezer Buddha-fejet bemutató installáció: a falakon körbefutó sorozat elmélyült utazásra hívja a látogatókat. Ahogy a színek, úgy változnak a jól ismert arc vonásai is. A tökéletesen kidolgozott fejforma lassan elnagyolttá válik, majd kezd újra kirajzolódni. Döbbenetes erővel bírnak a szinte üres térben ezek az egymás mellett sorakozó fejek, ahogy a középen lebegő Buddha-büszt is tekintélyt parancsolóan uralja a kiállítóteret, amely így a tárgyak révén szakrális hellyé válik.

A hagyományos papír mellett a természetes színek állnak I Szungcshol vizsgálódásának középpontjában: a handzsi mindig tartalmaz különböző színes papírokat, azonban az ehhez szükséges természetes festékek előállítását ma már nagyon kevesen ismerik, pedig ezek a nyugalmat árasztó mély tónusok sokkal gyengédebbek a szemhez, mint a harsány mesterséges színek. I Szungcshol évtizedek óta kutatja Dél-Korea tradicionális színhasználatát, eredményeit egy önálló művészeti alkotásként is felfogható kötetben foglalta össze. A Tükörterem magával ragadó textilinstallációja, melyben érdemes hosszan bolyongani, ezeknek a természetes színeknek a végtelen skáláját és harmonikus szépségét mutatja be.

Lee Seungchul Koreai festő vagyok – handzsi papírok, természetes színek, installációk című kiállítása (Fotó: Magyar Hang/Makrai Sonja)