Nagyon rosszul esett, hogy azt a hárommilliót lecsippentették a honoráriumomból. Hogyan legyen így kedvem dolgozni?
Nem, ezt nem én írom, csak olvasom. Odakinn januári szélvihar hajlítja a megkopaszodott fák derekát, én pedig a levéltár ablakából kinézve elábrándozom azon, milyen lenne, ha egyszer hárommilliót csippentenének le a honoráriumomból. Bár azt gyanítom, ha így lenne, egészen más szférákban keresném írással a kenyeremet. Mondjuk, hatástanulmányokat gyártanék olyan beruházások kapcsán, amelyekről én magam sem hinném, hogy valaha megvalósulnak, esetleg ahhoz az 1989-ről szóló filmhez írnám meg a forgatókönyvet, amelyben egyetlen férfi zavarja le a rendszerváltást. Esetleg kiolvasnám az Így élt Petőfit meg egy-két más könyvet és összedobnék egy ütős sztorit a Petőfi-bicentenáriumra készülő életrajzi mozihoz.
De fejezzük is be a vad fantáziálást: a kezemben tartott levélben egészen más a milliókhoz tartozó szövegkörnyezet. A szerkesztőnek szóló üzenet az 1920-as évek hiperinflációja idején keletkezett. „A szerkesztő úrnak nem kellett volna sajnálnia tőlem azt a kis összeget” – gépelte szigorú betűkkel a levél írója, jelezve, hogy a hárommilliócska, amennyivel kevesebbet fizettek az írásaiért, akkor éppen pitiáner összeg. Majd mielőtt megsajnálnánk, hozzáteszi: „El sem képzeli, mennyi gondom van, mióta villatulajdonos vagyok.”
• De ki vehetett villát az irodalmi keresményéből 1927-ben?
• Mit tetováltathatna a karjára minden NAV-hoz online bekötött magyar vállalkozó?
• Minden meg nem írt tárca kész nyereség az írónak?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
