Örülhetünk mi, utasok a közlekedési miniszter és a főpolgármester által tető alá hozott bérletegyezségnek. A Budapest-, az országos és a Pest megyei bérletek kölcsönös elfogadásával nemhogy rosszabbul járnának a főváros és az agglomeráció lakói, ahogy a korábbi hírek előrevetítették, hanem mindenki elégedett lehet az elszámoláskor. Ha mindehhez hozzávesszük az országos tarifareform kedvezményeket érintő változásait, a belföldi utazóközönség többsége spórolhat majd az eddigi költségeihez képest, ha igénybe veszi az állam ezen szolgáltatását. A társadalmi mobilitás feltételeinek javítása ezen a szinten is fontos fejlemény, és talán sokakat terel az új rendszer az autóhasználattól a közösségi közlekedés felé.
Visszatérve Lázár János és Karácsony Gergely megegyezésére: az összefonódó állami (pontosabban: központi, hiszen az önkormányzatok is az állam részei) és fővárosi közlekedés költségeinek elszámolása okozhat még vitákat. A felek most azt tudták felmutatni, hogy számukra az utas érdeke az első. Csakhogy világos, ennek ára Budapest és az ország költségvetését terheli – vagyis közvetve minden polgárt, adófizetőt –, csak az a kérdés, milyen arányban. Van igazság azon véleményben, hogy a főpolgármester az alkuval kiszolgáltatta a várost a kormánynak, hiszen nem egyenlő erejű felekként egyezkednek majd a bevételek elosztásáról. Ám az alaphelyzet eddig is ez volt.
• Várható-e választási osztogatás?
• Mi lenne a jó kormányzás?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 8-ig kapható 2024/5. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!