Amikor a pártállam utolsó kormánya 1989-ben úgy döntött, hogy kiengedi a nyugati határon a tömegesen hazánkban tartózkodó keletnémet menekülteket, az ország politikai elitje világossá tette, lélekben már szövetségi rendszert váltott. Ebben konszenzus volt a döntően addigra reformerek által irányított egypárt és az ellenzéki erők között. Bár magát a társadalmat erről nem (sem) kérdezték meg, a törekvés vélhetőleg többségi támogatást élvezett.
Magyarország ’89-ben még a Varsói Szerződés és a KGST tagja volt, közjogi-politikai berendezkedése az illiberális, a szabad versengést intézményesen kizáró, szovjet típusú államszocializmusnak felelt meg. A keletnémetek kiengedése az akkori szövetségesek – különösen az NDK vezetőinek – szemében árulással ért fel. Az 1990 utáni Magyarország sokat profitált a Németh-kormány döntéséből, amely az ellenzék jelentékeny részéhez hasonlóan jól mérte fel a mozgásteret: a hanyatló Kelet, a meggyengült Szovjetunió Gorbacsov vezetésével nem akar a geopolitikai átrendeződés útjába állni. Magyarország így puskalövés nélkül váltott rendszert, majd csatlakozott a nyugati szövetségi rendszer intézményeihez. A csalódás, amely 2010-ben földrengésszerűen rajzolta át a belpolitikai térképet, s amely részben a kilencvenes évek elején éppen az akkori Fidesz által a leghatározottabban képviselt neoliberális, mintakövető, a magyar adottságokra és vágyakra kevéssé figyelő kurzus eredménye, nem járt szükségképpen a szövetségi rendszer, az 1989–90-es értékválasztás újragondolásával.
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap szeptember 8-án megjelent, 2023/36. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
