
Minden élet számít – ezzel a szlogennel futott egy ideig 2020 őszén, a pandémia második hullámának idején a magyar kormány úgynevezett társadalmi célú hirdetése (többek között) négy kormánypárti hetilapban. Egész oldalakon hirdették a koronavírus elleni védekezés fontosságát, de a szlogen nem volt teljesen igaz: a kormányfüggetlen hetilapok olvasóinak élete mégsem számított annyira, hogy őket is figyelmeztessék a veszélyekre.
Abban az évben a nyomtatott hetilapok piacán tíz szereplő volt: a kormányhoz közel álló médiaóriás, a Kesma három lapja (a gazdasági Figyelő, a vidékieknek szánt Szabad Föld és az értelmiségnek készülő Mandiner); a nem a Kesma alá tartozó, de erősen kormánypárti Magyar Demokrata, valamint hat kritikus-független. Utóbbiak közül az egyiket, a 168 Óra hetilapot új tulajdonosa éppen átállította kormányközelivé, ezért sok újságíró otthagyta, és a távozók alapították meg 2020 májusában a Jelent. A többi lap: a liberális Magyar Narancs, az irodalmi-közéleti Élet és Irodalom, a gazdasági-közéleti Hvg és a polgári, ám kormánykritikus Magyar Hang.
• Hány oldalnyi hirdetés jelent meg 2020-ban a kormányhoz kötődő lapokban?
• Ez mekkora összeget jelent?
• És mennyit költöttek el a kritikus médiumokban?
• Mit válaszol a kormány, amikor rákérdezünk a furcsa helyzetre?
A teljes cikket a Magyar Hang március 24-én megjelent, 2023/12. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!