Levél az öregedésről és egy pap-költőről

Igen, tudom, Kedvesem, hogy most nem fogsz válaszolni a levelemre, mert utazol és kikapcsolódsz, én meg irigyellek. Miért ne tegyem, ez nem kerül semmibe. Tényleg sajnálom, hogy lemaradtam erről az útról, de nem tudtam róla. Amikor meg már igen, akkor késő volt. Ennek valószínűleg az az oka, hogy amikor szervezték, akkor még nem voltam fönn az Fb-n, így Messengerem sem volt, kimaradtam a MÚZSA-üzenetekből. Igaz, most úgyis fáradtnak és leépültnek érzem magam, úgyhogy nem vágyom az égvilágon semmire. Túl sok jót ne is várj tőlem!

Ma fürdeni voltam, a szokásos, tudod. És egy szörnyű dologra döbbentem rá, amit nagyon nehéz lesz valahogy földolgozni magamban. Már nagyon régóta járok ugyanabba a termálfürdőbe, talán tíz éve is? Már nem emlékszem. Lehet, talán tíz nincs, de végül is mindegy. És mindig külön élvezem, hogy a program első pontja a dagonyázás és a szauna előtt az úszás, ami általában nyolcszáz méter. Na jó, néha csak hét, de nagyjából mindig ennyi. Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot: ma azt tapasztaltam, hogy az ötszáz is nehezen ment, és ezt nagyon nem akartam tudomásul venni. Persze, mentegethetném magam, hogy éppen rossz passzban vagyok, valamiért gyöngébb fizikai állapotban, de az ember legalább önmagának ne hazudjon! Egyszerűen arról van szó, ahogy múlik az idő, fizikai szinten egyre kevesebbet tudok teljesíteni, és azzal is tisztában vagyok, hogy ez egyre inkább így lesz. Tudom, hogy mindez törvényszerű, így természetes is, de ezt benyelni…! Én erre csak mostanában kezdek rádöbbenni, és bizony padlóra tesz. Pedig nem szabadna, hogy így legyen, ha elég okos lennék, akkor tudomásul venném azt, amit muszáj tudomásul venni, de én ezt még csak most tanulom. Mondjuk, még azzal is vigasztalhatnám magam, hogy mások ezt már tíz évvel korábban „megkóstolják”, de valahogy ez elmegy mellettem – azt hiszem, hülyeség is lenne bármiféle összehasonlítással foglalkozni.

• Mivel viccelték meg Mécs László szerzetes költőt Pannonhalmán a diákok?