Magyarország felszámolása 1.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) ügye sokkal messzebbre mutat, mint amit most akár a kormányoldal, akár az ellenzék fel tud mérni. A kormánypártok, … fenét a kormánypártok, szóval Orbán Viktor szándéka meglehetősen nyilvánvaló, nagy energiát nem is fektetnek bele, hogy cáfolják. Egyrészt a felfoghatatlan nagyságrendű vagyon: az egyetemeknek juttatott Mol- és Richter-részvényeken felül kastélyok, színház, wellnessközpont, maga a Nemzeti Filmszínház, miegymás fideszes kezekbe adása, a vagyon és a fideszes kezekbe adott intézmények kivonása az állami kontroll, például az Állami Számvevőszék kontrollja alól, és bevonása a párt- vagy hát ne szemérmeskedjünk: az Orbán Viktorhoz hű személyek kontrollja alá.

Az akkor még fragmentált jobboldal két nagy közös „története” volt a 90-es években és a 2000-es évek elején a spontán privatizáció elutasítása és Tellér Gyula tétele, az úgynevezett megalvadt kádári struktúrák rendszere. Mindkettőnek volt létjogosultsága, és én magam nem csak akkor, de most is úgy gondolom, hogy a nagy egészét tekintve mindkettő igazságon és valóságon alapszik. A 90 előtti pártállam potentátjai közül az élelmesebbek a politikai befolyásukat és kapcsolatrendszerüket latba vetve komoly szerepet játszottak mind a spontán- mind későbbi, az előbbinél több jogalappal bíró magánosításban, és az így megszerzett erőforrásaikat, valamint a már említett kapcsolataikat ismét használva, immár a demokrácia keretei között politikai hatalommá konvertálták.