Milliárdok, bíróság: így választhat Szombathely

Milliárdok, bíróság: így választhat Szombathely

Szombathely központja (Fotó: Magyar Hang/Katona Mariann)

Ha falat kellene törni, Csabát küldeném. Ha építeni, akkor Pétert. Most építeni kell – így foglalta össze a szombathelyi előválasztást egy helyi forrásunk, ahol Czeglédy Csaba és Ungár Péter csap össze. A vasi megyeszékhely billegő körzetnek számít, vagyis nagyon nem mindegy, hogy ki nyer szeptemberben, és ki lesz jövőre a fideszes Hende Csaba kihívója.

Többektől – járókelőktől, politikai háttéremberektől – is igyekeztünk megtudni, mit várnak a szombathelyiek a parlamenti képviselőtől. Nem lehetne azt állítani, hogy egyértelmű kép rajzolódik ki. Talán két olyan visszatérő elem volt, amit a többség említett. Az egyik a vírus alatti kormányzati elvonások, pontosabban az, hogy míg más városok kaptak működési kompenzációt, Szombathely csak fejlesztési forrásra számíthat. A másik pedig a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő, Hende Csaba személye, illetve az, hogy nem a város érdekeit képviseli.

• Mi az a „két b”, ahogyan illették az előválasztás jelöltjeit?
• Milyen kampányt folytatnak és miért?
• Mit mondanak maguk, a jelöltjek?

A teljes cikket a Magyar Hang július 23-án megjelent 2021/30. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!