Az, hogy Magyarország az elmúlt évtizedekben szárazabbá vált, sokak számára nyilvánvaló, ám a vizek eltűnésének drámai mértéke már kevésbé ismert. Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy az időnk és a vizünk is rohamosan fogy. Ma még van rá esély, hogy gravitációs úton eljuttassuk a vizeket az árterek jelentős részére, és enyhítsünk a szárazodáson, de ha nem lépünk időben, később sokkal nehezebb dolgunk lesz.
Ma már szemmellátható, hogy kevesebb víz hömpölyög a Tiszában, mint évtizedekkel ezelőtt. 2010 és 2020 között az 1981–2010 évek átlagához képest 46 százalékkal lett kevesebb a folyó középvízi hozama az úgynevezett Felső-Tisza részvízgyűjtőn. Hasonló arányokkal szembesülünk akkor is, ha a Tisza mellékfolyóit vizsgáljuk. A Tisza részvízgyűjtőinek jelentős részén a középvízhozamok csökkenése ebben az időszakban 20–40 százalékos volt.
A nyugati országrész valamivel jobb helyzetben van, de a vízkészletek csökkenése, a talajvíz szintjének süllyedése szinte az egész országra jellemző. Nyilvánvaló, hogy ezzel a helyzettel kezdenünk kell valamit, ám arról, hogy hogyan kellene visszatartanunk a vizeket, még ma sincs teljes egyetértés a szakemberek között. Vannak, akik duzzasztók építésével emelnék meg a folyók szintjét, hogy mesterséges tározókban, főként a meglévő töltések között tartsák vissza a vizeket. Mások szerint szükség van mélyárterek szabályozott elöntésére és a belvizek hasznosítására is.
• Mi lehet a gond a duzzasztókkal?
• Milyen mintaprojektek zajlanak most a probléma kezelésére?
• A gazdákat minkét érintheti mindez?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
