Tudomány? Egyetem? 1. rész

Jean-Francois Lyotard 1979-ben megjelent híres jelentése a tudásról, A posztmodern állapot, Québec tartomány kormányának megrendelésére készült. Képzeljenek el egy országot, amelynek vezetői, mielőtt tudománypolitikai döntéseket hoznak, koruk legkiválóbb szellemeihez fordulnak: mondanák meg, szerintük mi a helyzet a tudással, és mire valók az egyetemek!

Az egymást követő magyar kormányok az elmúlt évtizedekben nemigen zavartatták magukat efféle civil okvetetlenkedéssel. Miközben magabiztosan ráncigálták a felsőoktatást hol erre, hol arra, legfeljebb olyan szakértők véleményére voltak kíváncsiak, akik a kész politikai akarat alátámasztására szállítottak érveket. A rendszer ennek megfelelően működött. Felülről nézvést nagyszabású változásokon ment keresztül: tömegoktatás, egységes, kétszintű egyetemi képzés, alapítványi forma stb. Belülről lényegében alig változott: hűbéri jelleg, esetleg új hűbérurakkal, protekcionizmus, új protektorokkal, a tudományos diskurzus hanyatlása és a nyilvános párbeszéd hiánya, kutatás és oktatás elkülönülése, szakadék köz- és felsőoktatás között stb. Kívülről pedig, jól látható módon, egyre gyatrább teljesítményt nyújt. Talán nem véletlenül. 

Ebben az írásban csak futólag érintem a hanyatlás gyakran emlegetett, közvetlen okait: a politikai kézi vezérlés és kontraszelekció következményeit, a közoktatás csődjét, a legjobb középiskolák legjobb diákjainak fájdalmas hiányát (ők ugyanis nyugati egyetemeken tanulnak tovább), az oktatók szánalmas fizetését, a teljesítmények ösztönzésének formális, torz rendszerét. Ezekről nehéz újat mondani. Lényegesen kevesebb szó esik – legalábbis az oktatáspolitikai diskurzusban – a mélyebben fekvő alapkérdésről, amellyel kapcsolatos tanácstalanságunk Lyotard kora óta csak súlyosbodott: nem tudjuk, mit, miért és hogyan tanítsunk.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap június 16-án megjelent, 2023/24. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!