Ünneplés és árulózás kíséri a svéd-török megegyezést

Tobias Billström svéd külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tanácskoznak (Fotó: Twitter/Pål Jonson)

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök megegyeztek, így Törökország végül támogatja Svédország hosszú ideig blokkolt NATO-csatlakozását. A megegyezés hosszú ideje érett már, mióta Finnországra igent mondtak. Kezdetben egy csomagban kezelték a két skandináv országot, a svédeket viszont jóval hosszabb ideig váratták.

A svéd védelmi miniszter, Pål Jonson a Twitteren meg is osztott egy képet, amelyen Tobias Billström külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tanácskoznak Kristersson és Erdogan találkozója után. Kristersson a tárgyalás után a Sveriges Rádiónak úgy fogalmazott, hogy még nem igazán volt idő ünnepelni, de azért összegyűltek többen egy konferenciateremben, és megittak egy sört a fejleményeket köszöntendő. Konstruktívnak látja egyébként a viszonyt Svédország és Törökország között.

Az Aftonbladet cikke szerint a katonai felszereléseket gyártó Saab profitálhat is a csatlakozásból. A társaság részvényei 5,5 százalékkal emelkedtek, amint a stockholmi tőzsde reggel kilenckor megnyitott. Fél órányi kereskedés után pedig az emelkedés még további két százalékos volt. A svéd védelmi részvények, mint az Invisio vagy a Mildef, szintén emelkedtek piacnyitáskor. A legnagyobb svéd lap kiemelte azt is, hogy Magyarország lett az utolsó tagállam, amelynek jóvá kell hagynia a svéd NATO-kérelmet. Szijjártó Péter persze sietett is rögtön leszögezni, hogy ez már csak technikai kérdés.

• A svédek szerint miért gondolta meg magát Erdogan török elnök? 
• Mi a szerepe mindebben a „Kurd Rókának”?
• Milyen hátulütői lehetnek a törökökkel való megegyezésnek?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!