Quayside elvileg egy olyan csúcstechnológiás negyed lenne, ami mintaként szolgálna a jövő városai számára, ám mind többen hátrálnak ki a terv mögül, mert félő, hogy adatbiztonság helyett a lakókra totális megfigyelés várna.
Balogh Roland
Összeállításunkban olyanokkal beszélgettünk, akik szerepelnek a Mirotvorec szervezet listáján.
Egy most előkerült korabeli graffiti szerint nem abban az időpontban pusztította el az ókori római várost a Vezúv, mint ahogy azt sokan évszázadok óta hiszik.
Áprilisban lezárták a látogatók elől az ókori római kori Óbuda katonavárosának amfiteátrumát. Ősszel el is kezdődött a munka.
A Nemzetközi Űrállomásra tartó missziót gyorsítórakéta hiba miatt a fellövés közben kellett megszakítani.
Nagy Károly volt az első, aki Róma bukása után birodalmi léptékű terület urává vált Nyugaton, egyúttal képes volt leválasztani a császári titulust az antik-bizánci hagyományokról.
A CIA-s múltú E. Howard Hunt 1973. szeptember 24-ei és 25-ei meghallgatásán elsőként ismerte el, hogy a Nixon-adminisztráció tudott a Watergate-épületben történtekről.
Egy régész szúrta ki az 1988-ban Luxorból meglovasított faragott mészkő feliratot, ami így visszakerül Egyiptomba.
Teljesen újragondolnák, azaz jelenlegi formájában „kivégeznék” a webcím formátumot, az URL-t.
Miközben Magyarországon szinte mindenki a Sargentini-jelentésre figyelt, aznap az EP elfogadott egy másik jelentéstervezetet. is
Néhány lelet arra enged következtetni, hogy már a csiszolt kőkorszakban is dolgoztatták a gyerekeket.
A mintegy 60 ezer euróra becsült leletegyüttest a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumba adták le. Hasonló tárgy mindössze három volt eddig ismert.